Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Karácsonyi Gangnam Style és Mariah Carey katonákkal

Szöveg: honvedelem.hu |  2013. december 24. 18:21

A családtól távol lenni eleve nehéz, hát még akkor, ha épp itt vannak az ünnepek, és az embert – jelen esetben a katonát – sok ezer kilométer választja el az otthontól és a szeretteiktől. Ilyen esetben mit tehet az egyenruhás? Összekapaszkodik a többiekkel, és megpróbál kihozni valamit a helyzetből. Ha pedig az eredmény olyan, rögzíti, és közzéteszi a legnagyobb videómegosztón.

Az amerikai 21. Mérnöki Kontingens afganisztáni bázisán szolgáló katonák mindezt ráadásul úgy tették, hogy abból a rászorulók is profitálhassanak: a dél-koreai Psy mindenki által ismert Gangnam Style-jának sajátos feldolgozása jótékonysági céllal készült, elkészítésében hét alakulat katonái vettek részt, hogy így gyűjthessenek pénzt egy helyi segélyszervezet számára karácsony közeledtével.

Az alábbi összeállítás egy évvel ezelőtt készült a BBC-s Greg James jóvoltából, aki az afganisztáni Camp Bastion táborban látogatta meg a katonákat – és ha már ott volt, az ünnepek alkalmával szórakozott is egy jót a hazájuktól távol szolgálókkal…

All I Want For Christmas Is You – énekelte Mariah Carey 1994-ben, egy brit hadihajón szolgáló katonák pedig olyannyira átérezték december 24-25-26. közeledtével a sláger mondanivalóját, hogy elkészítették saját feldolgozásukat mindennapjaik helyszínén. Íme az eredmény, tele meglepő momentumokkal.

Svédország katonái pedig természetesen saját hazájuk védjegyeit használták ki ahhoz, hogy valami egészen sajátossal kívánjanak boldog ünnepeket mindenkinek – utánuk azért lehetőleg senki se csinálja…

Mi mást is mondhatnánk ezek után? Boldog karácsonyt mindenkinek!