Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonák vették őrizetbe Mali miniszterelnökét

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. december 11. 21:07

Katonák vették őrizetbe hétfő éjszaka otthonában Mali miniszterelnökét, Cheick Modibo Diarrát – közölte egy illetékes az elnök környezetéből. December 11-ei, kedd hajnali tájékoztatása szerint a katonák közölték, hogy a kormányfő letartóztatását Amadou Haya Sanogo, a márciusi puccsot végrehajtó katonai junta vezetője rendelte el.

Mintegy húsz katona érkezett a miniszterelnöki rezidenciához egy fővároson kívüli laktanyából, amely a puccsisták főhadiszállása volt. Szemtanúk szerint betörték a rezidencia ajtaját, és „kissé erőszakosan" vitték el a kormányfőt.

A miniszterelnök letartóztatását diplomaták és rendőrök is megerősítették.

Diarrának hétfő este Párizsba kellett volna repülnie orvosi kivizsgálására, de lemondta útját, miután tudomására jutott, hogy poggyászát leszedték a gépről. Diarra a történtekről egy rövid tévéüzenetben akarta tájékoztatni a nyilvánosságot, a felvétel el is készült, de a tévécsatorna központjába katonák érkeztek, és elkobozták.

Maliban augusztusban alakult meg a Diarra vezette új nemzeti egységkormány, amely a márciusi katonai puccs után létrejött, működésképtelen kabinetet váltotta fel.

A katonai puccs után a nyugat-afrikai ország gyakorlatilag kettészakadt. Északon az ország kétharmadát, egy Franciaország

nagyságú területet iszlamisták tartanak ellenőrzésük alatt, akik az iszlám jogrend, a saría alapján működő független államszervezetet akarnak ott létrehozni. A nyugat-afrikai országok közössége (ECOWAS) hajlandó katonai segítséget nyújtani Bamakónak, hogy egyben tartsa az országot, de feltételül szabta egy működőképes központi kormány létrejöttét.

Az államcsíny után az ECOWAS rávette a puccsistákat, hogy adják át a hatalmat egy civil kormánynak, de az átmeneti kabinet nem volt képes megszervezni az általános választásokat, és rendezni a közállapotokat. Közben egyre gyakrabban hangzanak el olyan vélemények, hogy Észak-Maliban egy „második Afganisztán" van kialakulóban. A válság következtében eddig több százezer ember menekült el otthonából az országban.