Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kelet-Horvátország is készül a Duna árhullámának fogadására

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. június 8. 18:11

Kelet-Horvátország is készül a Dunán levonuló hatalmas árhullám fogadására. A térségben egyelőre rendszeres árvízvédelmi intézkedések vannak érvényben, de Eszék közelében már a hadsereg is bekapcsolódott a munkába.

Kiskőszegen (Batina) a Zöld-szigetet már elárasztotta a víz. A Duna árterében található drávaszögi üdülőtelepen napokkal ezelőtt kiürítették a nyaralók alsó szintjét, szigetelték a vezetékeket, áramtalanították az épületeket.

Az Eszék közeli Nemetinben péntektől mintegy száz katona tölti a homokzsákokat. A Dráva a szlavóniai megyeszékhelytől néhány kilométerre lejjebb torkollik a Dunába, amely valószínűleg visszaduzzasztja majd a mellékfolyót.

A Duna alsóbb szakaszán, Vukováron is megkezdődött a védekezés. Itt a katonák vasárnaptól segédkeznek majd a nyúlgátak építésében a vízügyi szakembereknek és a civileknek.

Egyelőre nem tudni, hogy mekkora vízszinttel kell majd számolni a Duna és a Dráva kelet-horvátországi szakaszain. Az időjárás mellett ez elsősorban attól függ, hogy mennyi víz érkezik majd a Dunán északról, ezért Horvátországban fokozott figyelemmel kísérik a magyarországi árvízhelyzetet.