Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kemény rendőri fellépés Isztambulban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. június 11. 22:57

Több száz rendőr vonult június 11-én reggel a török nagyvárosban, Isztambulban a Taksim térre, a demonstrációk helyszínére – közölték szemtanúk. A beszámolók szerint a rendőrség vízágyúkkal felszerelt páncélosok támogatásával áthatolt a barikádokon, amelyeket a tüntetők emeltek a térre vezető főutakon.

A rendőrök rövid időre bevetett könnygázzal és gumilövedékekkel kényszerítették a nem nagy számú demonstrálót, hogy a térrel szomszédos Gezi parkba meneküljön – ahol előzőleg már több száz tüntető vert sátrat -, de oda már nem vonultak utánuk.

Hüseyin Avni Mutlu isztambuli kormányzó azt hangsúlyozta Twitter-oldalán, hogy a műveletnek nem célja a tüntetők kiűzése a parkból.

Célunk a feliratok és képek eltávolítása az Atatürk-szoborról és az Atatürk Kulturális Központról. Más célunk nincs" – írta a kormányzó. Hozzátette, hogy a rendfenntartó erők nem nyúlnak a Gezi parkhoz és a Taksim térhez, a tüntetőket pedig arra intette, hogy tartsák magukat távol (provokátorok) lehetséges gaztetteitől.

Sok fiatal eközben a tér körüli utcákba szóródott szét, és onnan kövekkel, benzines palackokkal dobálta a rendőröket. A biztonsági erők hozzáfogtak a tér nagy épületére rögzített transzparensek leszereléséhez, s a helyükre egy nagy török zászlót és az államalapító Mustafa Kemal Atatürk képét függesztették.

Recep Tayyip Erdogan kormányfő szerdán találkozik a Gezi parki tüntetők vezetőivel.

Találkozót kértek a miniszterelnökkel, ő pedig beleegyezett, hogy találkozzák a szervezőkkel – mondta Ankarában újságíróknak Bülent Arinc miniszterelnök-helyettes, hozzátéve, hogy a cél a tiltakozó akciók leállítása lesz.