Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kémkedéssel vádoltak meg egy lengyel katonát

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. december 10. 13:31

Kémkedéssel vádoltak meg egy augusztus óta körözött, a hét elején őrizetbe vett, majd letartóztatott lengyel tartalékos katonatisztet – jelentette december 8-án, csütörtökön a lengyel sajtó.

A Piotr C. néven említett főhadnagy egy, a kelet-lengyelországi Lublinhoz közeli tanyán rejtőzködött, őrizetbe vételében gyakorlatilag az összes lengyelországi biztonsági szerv közreműködött. Az RMF FM lengyel kereskedelmi rádió szerint a tanya tulajdonosát is őrizetbe vették, majd rendőri megfigyelés alá helyezték.

A letartóztatott katonatisztet a varsói kerületi ügyészség kihallgatta, majd azzal vádolták meg, hogy „az állam szempontjából fontos adatokat gyűjtött és készült átadni a külföldi hírszerzésnek". Ezért a bűncselekményért 6 hónaptól 8 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki Lengyelországban.

Emellett a titkos dokumentumok tárolására vonatkozó hatáskör túllépésével, továbbá illegális fegyverszerzéssel is megvádolták, amiért 10 évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.

Hivatalosan nem közöltek részleteket Piotr C. kémkedési tevékenységére, feltételezett bűntettének pontos mibenlétére hivatkozóan. Arról sincs hivatalos közlés, hogy a vádlott mely állam javára kémkedett. A lengyel sajtó azonban összefüggésbe hozta az ügyet a Gazeta Wyborcza című napilap egyik tavaly novemberi cikkével, amely szerint 2014-ben a lengyel politikai vezetőket szállító alakulat egyik pilótáját kémkedéssel gyanúsították meg. Abban az ügyben az érintett elvileg Oroszország részére gyűjtött információkat.

A 2014-es eljárás során végül le nem tartóztatott tisztet tartalékállományba helyezték.

Sajtóértesülések szerint az előző, tavaly novemberig tartó kormányzati ciklus alatt az ügy kiértékelése nézetkülönbségeket váltott ki az egyes lengyel titkosszolgálati intézmények között.