Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kerry: lehetséges válaszlépés a légicsapás

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. június 17. 13:50

Az Egyesült Államok lehetséges válaszlépésnek tartja, hogy légicsapásokat mérjen az iraki iszlamista lázadókra, akik nemcsak a Közel-Kelet békéjét veszélyeztetik, hanem Amerikának és Európának is kárt akarnak okozni – mondta John Kerry amerikai külügyminiszter június 16-án, hétfőn.

A légicsapások mérése „nem a válasz egésze, de a fontos opciók egyike lehet" – fogalmazott Kerry a Yahoo! News hírportálnak adott interjúban. Kiemelte ugyanakkor, hogy Barack Obama elnök részletekbe menően megvizsgál minden lehetséges lépést, amely megállíthatná az Irak létezésére veszélyt jelentő iszlamistákat.

Kerry megerősítette, hogy az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű radikális csoport megállítása érdekében Washington kész párbeszédet kezdeni Iránnal is. Erre vonatkozóan azt mondta, nem zár ki „semmit sem, ami konstruktív" lenne az iraki válság enyhítését illetően.

Az ILIÁ – amely szunnita kalifátust akar létrehozni a Közel-Keleten – az utóbbi napokban több iraki várost is ellenőrzése alá vont, és az interneten a csoport által publikált felvételek szerint tömegesen végzett ki iraki katonákat.

Kerry a hétfői interjúban úgy fogalmazott, az ilyen mészárlásokat meg kell állítani.

Az amerikai diplomácia vezetője egyúttal burkoltan bírálta Núri al-Máliki iraki kormányfőt is, miután azt mondta, hogy a bagdadi kabinetnek nyitnia kell más vallási csoportok felé is.

Sokan azzal vádolják a Máliki vezette síita kormányt, hogy szunnitaellenes politikája vezetett a mostani feszültségekhez.

Kerry azt is hangsúlyozta, hogy az ILIÁ nemcsak a Közel-Kelet stabilitását veszélyezteti, hanem Amerikára és Európára nézve is fenyegetést jelent. Mint mondta, a szíriai polgárháborúban is aktív ILIÁ, illetve más ottani fegyveres csoportok soraiban ausztrál, brit, kanadai, francia, német, holland és amerikai állampolgárok is vannak, akik hazatérve ezekben az országokban is támadásokat hajthatnak végre.