Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Két palesztin megsebesült a Gázai övezet határánál kiújult tüntetésekben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2018. június 2. 9:48

Két palesztin megsebesült a Gázai övezet határánál ezen a pénteken is megtartott, a két nappal ezelőtt megkötött tűzszünet után újraindult palesztin tiltakozáshullámban – jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a ynet, június 1-jén.

Két nappal az Izrael és a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász szervezet között szerdán megkötött tűzszünet után pénteken kiújultak a március vége óta tartó „visszatérési menetelésnek" elnevezett sorozatos tüntetések, melynek jelszava ezen a héten „pénteken Gázától Haifáig" volt. Ezzel a szervezők egyszerre utalnak a keddi flottilla akcióra, amikor hajóval néhány gázai megpróbálta áttörni az övezet izraeli tengeri blokádját, másrészt a palesztinok visszatérésének álmára az 1948-ban elhagyott, s később Izraelhez került házaikba.

A pénteki ima után a határra vonuló tiltakozók száma ezúttal néhány ezerre csökkent, noha a Hamász ismét megszervezte szállításukat az övezet minden részéből a határkerítés közelében felállított öt táborhelyre. A tiltakozás erejének csökkenéséhez hozzájárulhatott a május 17-én megkezdődött ramadán böjti hónap is, amikor napkeltétől napnyugtáig nem esznek a muzulmánok, valamint a nappali hőség is.

A Hamász ezekben a napokban a ynet szerint elsősorban arra összpontosít, hogy minél nagyobb tömeget tudjon mozgósítani jövő kedden a Naksza napján, vagyis az 1967-es hatnapos háború befejezésének évfordulóján, amellyel azt a napot jelzik, amikor Izrael elfoglalta Jordániától Ciszjordániát és Kelet-Jeruzsálemet, Egyiptomtól pedig a Gázai övezetet.