Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Két újabb „eltévedt” orosz katonát fogtak el Kelet-Ukrajnában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. november 27. 23:03

Két újabb orosz egyenruhás határsértőt fogtak el a harcok sújtotta kelet-ukrajnai Luhanszk megyében – közölte november 27-én, pénteken az ukrán állami határőrszolgálat szóvivője. Közben kijevi jelentés szerint Donyeck környékén a szakadárok folytatják tüzérségi támadásaikat az ukrán katonák állásai ellen.

A határőrség tájékoztatása alapján Luhanszktól északra, a milovei határátlépő közelében fogták el a két férfit, akik az egyik orosz belügyi alakulat egyenruháját viselték. Állításuk szerint a határ orosz oldalán lévő krasznodari területen található Arvamirba tartottak, de „eltévedtek". A két település egyébként egymástól 600 kilométerre fekszik.

Kijevben még folyamatban van a bírósági pere annak a két orosz katonának, akiket májusban fogtak el Luhanszk közelében. Alekszandr Alekszandrov őrmester és Jevgenyij Jerofejev százados korábban azt vallotta, hogy az orosz hadsereg hírszerzéséhez tartozó 3-as számú különleges megbízatású dandárhoz tartoznak. Moszkva viszont tagadja, hogy a két elfogott orosz állampolgár az orosz fegyveres erőknél szolgál.

Közben a kijevi hadműveleti parancsnokság pénteki közleményében arról számolt be, hogy előző este a Moszkva által támogatott kelet-ukrajnai szakadárok 14-szer nyitottak tüzet akna- és gránátvetőkkel, nagy kaliberű golyószórókkal, valamint kézi fegyverekkel a Donyeck térségében található településeknél felállított ukrán katonai állásokra. A parancsnokság a támadásokat „provokatív jellegűeknek" minősítette, ami azt jelenti, hogy nem célzott lövéseket adtak le a támadók.

Előző este a Donyeck és az Azovi-tenger partján fekvő Mariupol között félúton lévő Kamjanka településnél közelharc bontakozott ki a szemben álló felek között. A kijevi parancsnokság közlése alapján egy hatfős szakadár csoport kevesebb mint 200 méterről nyitott tüzet az ukrán katonákra. Utóbbiak visszalőttek, és 25 percnyi tűzharc után megfutamították a támadókat.
Áldozatokról és veszteségekről még nem érkezett hír.