Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Két ukrán katona esett el a kelet-ukrajnai fronton

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. január 11. 10:31

Két ukrán katona vesztette életét az elmúlt egy nap alatt a Donyec-medencében folyó harcok övezetében, idén ők a kelet-ukrajnai konfliktus első halálos áldozatai a fegyveres erőknél – közölte január 10-én, vasárnap Kijevben Olekszandr Motuzjanik, az elnöki hivatal hadműveleti ügyekben illetékes szóvivője.

A tisztségviselő szavai szerint az egyik katona repeszek okozta sérülésekbe halt bele, amikor a fegyveres erőknek a Donyeck megyei Majorszk településnél lévő állását lőtték gránátvetővel a Moszkva által támogatott szakadárok. A másik katona akkor esett el, amikor megpróbált kivezetni egy civil utasokat szállító autót a Donyecktől 80 kilométerre északra, Horlivka közelében fekvő Zajceve faluból, miközben a területet tűz alá vették a szakadárok. A falu elleni szakadár támadás következtében egy helybeli nő sérüléseket szenvedett.

Közben a szakadár Donyecki Népköztársaság „védelmi minisztériuma" vasárnap arról adott hírt, hogy előző éjjel egy fegyveresük meghalt, az ukrán hadsereg mesterlövésze lőtte le a részben szakadár, részben kijevi ellenőrzés alatt lévő Zajcevében. Ezt Kijevből nem erősítették meg.

A kijevi hadműveleti parancsnokság szerint az elmúlt nap során a szakadár erők Donyeck környékét és a megyeközponttól északra az általuk megszállt Horlivka településnél lévő frontvonal ukrán ellenőrzésű oldalát támadták. 28-szor sértették meg a tűzszünetet, akna- és gránátvetőkel, nagy kaliberű golyószórókkal, valamint harckocsikkal, illetve más páncélozott járművekre szerelt fegyverekkel.
A Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló összekötő csoport abban állapodott meg Minszkben a szakadárokkal, hogy úgynevezett „újévi" tűzszünet lép életbe december 23-án nulla órától január közepéig. Noha a Donyecki Népköztársaság „védelmi minisztériuma" megerősítette a fegyvernyugvásról szóló egyezség létrejöttét, és közölte, hogy készek tartani magukat hozzá, egyetlen nap sem hallgattak el a fegyverek a Donyec-medencében.

Kijevi jelentések szerint a pravoszlávok január 7-i karácsonyának napján, és az azt megelőző szentestén is dörögtek a fegyverek, de mostanáig halálos áldozatokat nem követeltek a javarészt nem célzott, provokációs célú szakadár támadások.