Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kettős merényletet követtek el Jemenben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. szeptember 3. 18:51

Legalább 28-an meghaltak és több mint százan megsebesültek szeptember 2-án, szerdán este a jemeni főváros egyik síita mecsete ellen elkövetett kettős merényletben. A támadásért az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet helyi ága vállalta magára a felelősséget.

A szélsőséges szunnita terrorszervezet a Twitter mikroblog-szolgáltató oldalon megjelent közleményében arról számolt be, hogy először egy öngyilkos merénylő robbantotta fel magát a Szanaa belvárosában található al-Muajad mecsetben, az esti ima idején. Nagyjából 20 perccel később az épület előtt parkoló egyik autóban elhelyezett pokolgép lépett működésbe, éppen akkor, amikor a tűzoltók és mentősök a sebesülteket vitték ki a mecsetből.

A spanyol hírügynökség beszámolója szerint a merényletek után a mecset belsejében és előterében is mindenütt holttesteket lehetett látni, a helyszínen pedig „káosz uralkodik".

A kettős támadás az al-Jarraf negyedben történt, ez a városrész a síita húszik fővárosi fellegvára.

Az elsősorban Irakot és Szíriát rettegésben tartó Iszlám Állam az utóbbi hónapokban Jemenben több síita mecset ellen is elkövetett merényletet, kihasználva az arab-félszigeti országban uralkodó politikai és fegyveres konfliktust a húszi lázadók és az Abed Rabbó Manszúr Hádi elnökhöz hű erők között.

A jemeni harcok hónapok óta tartanak, az ENSZ szerint már több mint 2100 polgári áldozatot követeltek. Szaúd-Arábia nyolc arab ország támogatásával márciusban légi hadműveleteket indított az Irán támogatását élvező húszik visszaszorítása érdekében.