Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Öt kínai hadihajót észleltek a Bering-tengeren

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. szeptember 3. 19:54

Öt kínai hadihajót észleltek a Bering-tengeren, egy időben Barack Obama elnök alaszkai látogatásával – jelentette szeptember 2-án, szerdán a The Wall Street Journal.

Bill Urban, a Pentagon szóvivője közölte, hogy először jelentek meg a Kínai Népköztársaság hadihajói a Bering-tengeren. Kijelentette, hogy az Egyesült Államok tiszteletben tartja minden országnak azt a jogát, hogy a nemzetközi jognak megfelelően a nemzetközi vizeken katonai járműveket üzemeltessen.

Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője a Bering-tenger fölött elszálló elnöki különgépen újságíróknak megerősítette, hogy kínai hadihajókat észleltek a térségben, de azok a védelmi minisztérium értékelése szerint nem fejtettek ki fenyegető tevékenységet. A hajók jelenlétének célja ugyanakkor nem világos.
A kínai flottilla három tengerfelszíni és egy kétéltű hadihajóból, valamint egy szállítójárműből áll.

Hszi Csin-ping kínai elnököt egyébként még ebben a hónapban állami látogatásra Washingtonba várják.