Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kezdetét vette az európai drónprogram

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. május 19. 10:16

A német, a francia és az olasz védelmi miniszter által május 18-án, hétfőn Brüsszelben aláírt közös szándéknyilatkozattal kezdetét vette az európai drónprogram, amelynek célja, hogy 2025-ig kifejlesszék a fegyverekkel is felszerelhető pilóta nélküli repülőgépek legkorszerűbb generációját.

Mint Ursula von der Leyen német védelmi miniszter hangsúlyozta, Európának saját fejlesztésű csúcstechnológiájú drónokra van szüksége, hogy ne legyen ráutalva az Egyesült Államokból, illetve Izraelből beszerezhető gépekre.
A projekt értelmében 2017 végéig kell elkészülnie annak a tanulmánynak, amely felsorolja a kifejlesztendő európai pilóta nélküli repülőgép kívánatos képességeit és elvárt műszaki paramétereit.

Egyelőre csak annyi világos, hogy a drónnak 5 és 15 kilométer közötti magasságban kell repülnie, legkevesebb 24 órán át a levegőben kell tudnia maradni és alkalmasnak kell lennie arra, hogy fegyverekkel is felszereljék.

A 2020-ig terjedő időszakban – mintegy átmeneti megoldásként – német részről az izraeli Heron TP, valamint az amerikai Predator B vagy pedig a Reaper típusú drón beszerzését tartják indokoltnak.