Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Európa-nap Szomáliában

Szöveg: K. L. |  2015. május 19. 9:13

Az Európai Unió valamennyi tagállamában Európa-napi rendezvényekkel ünnepelték május 9-ét, az európai egység születésnapját. A biztonsági fenyegetettség és az abból adódó szervezési nehézségek ellenére nem maradt el az esemény az EU Szomáliai Kiképző Missziójának Brüsszeltől légvonalban több mint 6600 kilométer távolságban levő mogadishui táborában sem.

A misszió és az EU Nairobiban székelő szomáliai delegációja által közösen szervezett, május 10-én megtartott Európa-napon részt vett Hassan Sheikh Mohamoud, Szomália elnöke, a kormány több tagja, a vezérkari főnök, a térségben működő nemzetközi szervezetek képviselői és számos, Mogadishuba akkreditált nagykövet, a média munkatársaival együtt összesen mintegy 150 fő.

1595994039

Michele Cervone d’Urso nagykövet, az EU delegációvezetője az Unió Szomália iránti elkötelezettségét hangsúlyozta. Rámutatott, hogy eddig is az EU volt Szomália legnagyobb adományozója, de most ezen is túl kívánnak menni, és megteremtik az Unió személyes jelenlétét is Szomáliában. Mohamoud elnök szintén kiemelte, hogy az EU a függetlenség elnyerése óta Szomália fejlesztésének fő támogatója, és most, a nehézségek idején is így jár el. Szerinte Szomália most olyan helyzetben van, mint Európa a második világháború után, csak most nekik még van egy Al-Shabab is −tette hozzá, utalva ezzel az ország jelentős részét uralma alatt tartó és folyamatosan merényleteket elkövető terrorszervezetre.

A beszédeket követően ünnepélyes külsőségek között aláírták az EU és a szomáli kormány közötti megállapodást, ami intézményesíti az unió szomáliai jelenlétét és megnyitja az utat további EU-tagállamok mogadishui nagykövetségeinek létesítése felé. A kiképző misszió mintegy 180 fős állományának ugyanakkor ez a nap nem annyira az ünneplésről, mint inkább a munkáról szólt. A misszió felső vezetőin és a rangidős nemzeti képviselőkön kívül szinte kivétel nélkül mindenki kapott valamilyen feladatot a lebonyolításban, illetve a rendezvény biztosításában.

1595994039

Az Európai Unió szomáliai kiképző misszióját 2010-ben hozták létre, és kezdetben Ugandában működött; később a feltételek megteremtését követően 2013 végén települt át jelenlegi helyére, a mogadishui repülőtér közelébe. A különböző szintű kurzusain eddig több mint 5000 katonát képzett a Szomáliai Nemzeti Hadsereg számára. Emellett egyre nagyobb hangsúlyt kap a védelmi vezetés részére nyújtott tanácsadás a haderőszervezés és a védelmi infrastruktúra kiépítése terén. A misszió törzsében jelenleg két magyar katona szolgál, dr. Kelemen László önkéntes műveleti tartalékos őrnagy, jogtanácsos és Vas Tamás zászlós, logisztikai csoportparancsnok személyében. A létszám a közeljövőben várhatóan két további logisztikai területen dolgozó magyar altiszttel bővül.

Fotók: a szerző felvételei