Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kiberrendőröket toboroznak Ukrajnában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. október 16. 15:55

Harminckilenc magasan képzett hi-tech szakembert készülnek alkalmazni különleges informatikai ügynökként. Őket Ukrajnában magasnak számító fizetéssel próbálják a rendőrséghez csábítani. Kezdő bérük 25-30 ezer hrivnya (körülbelül 313-376 ezer forint) lesz.

Kiberbűnözők üldözésével foglalkozó új osztály alakul a nemrég létrehozott ukrán nemzeti rendőrség kötelékében – jelentette be október 15-én, csütörtökön Kijevben Arszen Avakov belügyminiszter.

A tárca vezetője elmondta, hogy a kormány a héten döntött a kiberrendőri osztály felállításáról, amire a belügyminisztérium pótlólagos forrásokat is kapott.

Avakov szavai szerint az új részleg 400 alkalmazottal fog működni. Harminckilenc magasan képzett hi-tech szakembert készülnek alkalmazni – a miniszter szavaival élve – különleges informatikai ügynökként. Őket Ukrajnában magasnak számító fizetéssel próbálják a rendőrséghez csábítani. Kezdő bérük 25-30 ezer hrivnya (körülbelül 313-376 ezer forint) lesz.

A kiberbűnüldözői osztály többi munkatársának fizetése 6 ezer hrivnyánál, azaz mintegy 75 ezer forintnál kezdődik. A többségüket, 230-250 főt – beleértve a különleges ügynököket – nyílt pályázat útján választják ki. A számítástechnikai szakembereknek az állás elnyeréséhez vizsgát kell tenniük.

Avakov közölte, hogy a tervek szerint november 5-ig létrejön a kiberrendőrség. Kifejtette, hogy az új szerv a várakozásaik szerint technikai felszerelésének és szakmai felkészültségének köszönhetően képes lesz azonnal reagálni a különböző kiberbűncselekményekre, fenyegetésekre, valamint együttműködni a hasonló külföldi hatóságokkal nemzetközi kiberbűnözői csoportok leleplezésében.

Az ukrán parlament tavaly nyáron fogadott el törvényt arról, hogy a belügyi reform keretében átalakítják a rendőrséget. Ennek részeként július elején kétezer frissen kiképzett járőr tette le az esküt az ukrán fővárosban. Kijevben, Lembergben (Lviv) néhány százan közülük már megkezdték a szolgálatot, és folyamatosan állnak munkába Ukrajna más városaiban is. A cél az, hogy a lakosság körében főként korruptsága miatt rendkívül rossz megítélés alá eső régi rendőrállományt folyamatosan új, „tiszta múltú" alkalmazottakra cseréljék.

Az új, modern – a New York-i rendőrök uniformisára hasonlító – egyenruhát viselő járőrök átlagéletkora 25 év. Javarészt olyan fiatalokat vettek fel a munkára, akik még sohasem teljesítettek szolgálatot a rendőrség kötelékében.

Címkékpályázat