Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kigyulladt egy gázvezeték Donyecknél a harcok következtében

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. június 13. 10:15

Kigyulladt egy gázvezeték, miután tüzérségi lövedékkel eltalálták az ukrán állásokat támadó oroszbarát szakadárok a Donyeck melletti Avgyijivka település közelében – közölte június 12-én, pénteken Facebook-oldalán Vjacseszlav Abroszkin megyei rendőrfőnök.

Tájékoztatása szerint az égő gáz fölötti hatalmas füstoszlop 40 kilométerre ellátszik. A vezeték melletti erdősávban már a fák is lángra kaptak. Sérültekről egyelőre nem érkezett hír. Abroszkin szavai szerint a szakadárok a tűz kitörése után is folytatták támadásaikat, a megyeszékhely körzetében aknavetőkkel lövik területükről a frontvonal ukrán ellenőrzésű oldalát.
Hennagyij Moszkal Luhanszk megyei kormányzó arról számolt be, hogy előző nap heves harcok bontakoztak ki a megyében a fegyveres erők és a szakadárok között Krimszke településnél. Utóbbiak akna- és gránátvetőkkel, valamint automata fegyverekkel támadták a kormányerőket, aminek következtében négy katona szenvedett repeszsérüléseket. Hozzátette, hogy a település lakóövezetei sértetlenek maradtak.

A kormányzói hivatal közlése szerint péntekre virradóan a szakadárok egy diverzáns csoportja felrobbantott egy stratégiai fontosságú vasútvonalat a megye ukrán ellenőrzésű részén. A Popaszna-Roti vonalon 300 méter hosszú sínpálya rongálódott meg a detonáció következtében. A vonal stratégiai jelentőségét az adja, hogy azon szállítanak szenet a megye két állami bányavállalatától a szvitlodarszki hőerőműbe.

A kijevi hadműveleti parancsnokság pénteken közölte, hogy az utóbbi napokban gyakrabban támadnak a szakadárok, mint azelőtt. Az elmúlt két napban 60-80 tüzérségi csapást mértek az ellenfélre, míg május végén naponta átlagosan 50-szer lőtték a katonák állásait, illetve településeket a frontvonal mentén.
Az éjszaka alatt 30 tüzérségi támadást hajtottak végre a szakadárok. A Donyeck környéki Avgyijivkát harckocsikkal lőtték, aminek következtében a megyei rendőrség közlése szerint két civil sebesült meg.