Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kijev az ENSZ BT összehívását kéri

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. február 1. 17:19

Petro Porosenko ukrán államfő január 31-én, kedden utasította Kosztyantin Jelisejevet, az elnöki hivatal helyettes vezetőjét, hogy haladéktalanul kezdeményezze a világszervezet Biztonsági Tanácsánál a Donyec-medencei fegyveres konfliktus kiéleződésének megvitatását.

Olof Skoog, a nem állandó BT-tag Svédország januárban elnöklő ENSZ-nagykövete megerősítette, hogy a tanács Kijev kérését jóváhagyva még aznap zárt ülésen vitatja meg a kialakult helyzetet.

Porosenko a Donecktől néhány kilométerre fekvő, ukrán ellenőrzés alatti Avgyijivka település ellen harmadik napja tartó heves szakadár támadások miatt sürgette a BT összehívását.

„Jelen helyzetben, amikor orosz fegyveresek hosszú idő eltelte után ismét Grad rakéta-sorozatvetőkkel és más nehéztüzérségi fegyverekkel lövik a civil lakosságot és az ukrán katonák állásait, annak, aki a nyelvére veszi az Oroszországgal szembeni szankciók eltörlését, mi kell még ahhoz, hogy az agresszort felelősségre vonják?" – tette fel a kérdést az elnök. Hangsúlyozta, hogy Kijev minden nemzetközi fórumot igénybe vett a fegyvernyugvás elérése érdekében, beleértve az ukrajnai válságot megfigyelő Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet felhívását a helyzet megvitatására és a minszki összekötő csoport tanácskozásának kezdeményezését. Kijev tájékoztatta továbbá a konfliktus súlyosbodásáról az Egyesült Államokat, az Európai Uniót és a NATO-t is – fűzte hozzá Porosenko.

Az ukrán ellenőrzésű Avgyijivka településen keddre a harmadnapja tartó tűztámadások miatt megszakadt az áramellátás, nincs ivóvíz, sem fűtés, ezért szükségállapotot hirdettek, valamint felkészült a katasztrófavédelem a lakosság szükség esetén végrehajtandó evakuálására.

Moszkva: Kijev hagyjon fel a fegyveres provokációval

A moszkvai külügyi minisztérium közölte: Oroszország felszólította kedden a kijevi vezetést, hogy azonnal vessen véget a fegyveres provokációnak a Donyec-medencében.

„Felszólítjuk az ukrán vezetést, hogy azonnal hagyjon fel a fegyveres provokációval a Donyec-medencében, tartsa be az érvényben lévő fegyverszüneti egyezményeket, és végre lásson hozzá a minszki megállapodások rendelkezéseinek, köztük a fennálló problémák politikai vetületeit érintő rendelkezéseknek a felelősségteljes végrehajtásához" – olvasható a tárca közleményében.

A minisztérium hangsúlyozta: Moszkva arra számít, hogy Ukrajna partnerei rábírják majd Kijevet, hagyjon fel azokkal a próbálkozásaival, hogy katonai revánsot vegyen a Donyec-medencéért, és papírkosárba dobja a minszki megállapodásokat. A kialakult feszültség gyors enyhítése érdekében pedig operatív lépéseket várnak az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet ukrajnai megfigyelő missziójától – tette hozzá az orosz külügyi tárca.

A harcok beszüntetésére szólított fel Mogherini

Az Avgyijivkánál zajló összecsapások azonnali leállítására és tűzszünetre szólított fel Frederica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője. Közölte: az ukrán és szakadár erők között az utóbbi napokban Avgyijivka körül fellángolt harcok, valamint a nagyszámú halálos áldozatot követelő, tiltott nehézfegyverekkel végrehajtott tüzérségi támadások nemcsak a minszki megállapodások égbekiáltó megsértése, de komoly veszélynek teszik ki a polgári lakosságot is.

A kül- és biztonságpolitikai főképviselő sürgette az ellenségeskedések azonnali leállítását, hogy lehetőség nyíljon a megsemmisített infrastruktúra helyreállítására.

Mogherini emellett követelte, hogy az EBESZ megfigyelő missziója teljes és korlátlan hozzáférést kapjon a különböző helyszínekhez a konfliktusövezetben.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet soros elnökségét betöltő Ausztria szintén aggodalmát fejezte ki a harcok fokozódása, valamint a civil lakosságra gyakorolt hatása miatt.

Az EBESZ elnöksége emellett hangsúlyozta: elfogadhatatlan, hogy az Avgyijivka és Jaszinuvata települések körüli harcokban nemcsak a szemben álló felek szenvedtek el veszteségeket, hanem civilek is meghaltak.

A Bécsben kiadott közlemény felhívja a figyelmet arra is, hogy a frontvonal mindkét oldalán szenved a polgári lakosság, szinte teljesen megszűnt a ivóvízellátás, az áram- és a fűtésszolgáltatás.

Thorbjorn Jagland, a demokrácia és az emberi jogok betartása felett őrködő Európa Tanács főtitkára is hangot adott mélységes aggodalmának, és felszólította a harcoló feleket, hogy vessenek véget az elharapózó erőszaknak, amely emberek halálához és a humanitárius helyzet súlyosbodásához vezet.

A donecki szakadárok védelmi minisztériuma szerint az ukrán erők vasárnap támadást indítottak Avgyijivkánál és Jaszinuvatánál, de visszaverték őket.

A szeparatisták kedden kijelentették, hogy beszüntették a tüzérségi támadásokat az ukrán állások ellen, ennek ellenére őket az ukránok továbbra is lövik.

Stratégiai jelentőség

Kijevi tájékoztatás szerint a Moszkva által támogatott szakadárok indítottak támadásokat vasárnap a frontvonal egész hosszán, Grad rakéta-sorozatvetőket és egyéb nehéztüzérségi fegyvereket is bevetve. A tájékoztatás szerint a szakadár erők órákon át aknavetőkkel és kézifegyverekkel lőtték, majd megrohamozták az ukrán katonai állásokat Avgyijivka ipari övezetében.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő az UNIAN ukrán hírügynökség tudósítása szerint – keddi, moszkvai sajtótájékoztatóján – Kijevet vádolta a kelet-ukrajnai konfliktus újabb kiéleződésével. Szavai szerint „megbízható információk" arról tanúskodnak, hogy az ukrán fél tüzérségi támogatással szakadár területre támadt, a lázadók ezért ellentámadásra kényszerültek Avgyijivkánál.

Az ukrán sajtóhírek alapján Avgyijivka azért stratégiai jelentőségű, mert a településen át fut az egyetlen út, amely összeköti a szakadárok által uralt Doneck és Horlivka városát. Az út egy része viszont az említett településnél ukrán ellenőrzés alatt áll.

Ukrán és szakadár források egyaránt arról számoltak be kedden, hogy az ellenség az elmúlt napokban mintegy nyolcvan katonát vesztett, saját oldalon ugyanakkor csak tucatnyi vagy még kisebb veszteséget ismertek el.