Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kijev hadiállapot bevezetését fontolgatja

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. június 4. 18:40

A Moszkva-barát szakadár fegyveresek hatalmukba kerítették június 4-én, szerdára virradóra a belügyi csapatok egyik laktanyáját a kelet-ukrajnai Luhanszkban, felsorakoztatták, majd hazaküldték az ott szolgálatot teljesítő katonákat – jelentették ukrán és orosz hírportálok, amelyek szerint a kijevi vezetés a hadiállapot Donyeck és Luhanszk megyei bevezetését fontolgatja.

A szakadárok kedd este kezdték ostromolni a luhanszki belügyi ezredet, mintegy háromszáz fegyveres támadta meg az alakulatot. Az UNIAN hírügynökség szerint a környékbeli házakból nyitottak tüzet a katonákra, gépfegyverekkel, akna- és gránátvetőkkel, illetve golyószórókkal lőtték a laktanyát, az épületek tetejéről pedig mesterlövészek vették célba a katonákat.

Az órákon át tartó ádáz harcok után, szerda hajnalban a katonák megadták magukat. A szakadárok ezután felsorakoztatták a belügyi katonákat a laktanya alakulóterén, és közölték velük, hogy mindenki hazamehet, illetve azok, akiket a nyugat-ukrajnai megyékből soroztak be katonának, Luhanszkban maradhatnak.

Az UNIAN hírügynökség úgy tudja, hogy a harcokban sokan megsebesültek, és vannak halottak is. A RIA Novosztyi orosz hírügynökség legalább egy halottról tud.

A támadók lefoglalták a belügyi katonák fegyvereit és lőszereit, illetve egy páncélozott szállító harcjárművet is. Egy másik páncélozott jármű a harcokban találatot kapott és kiégett.

Az ukrán média arról adott hírt szerda reggel, hogy Olekszandr Turcsinov ügyvezető ukrán államfő arra utasította a nemzetbiztonsági tanács titkárát, Andrij Parubijt, hogy haladéktalanul vizsgálja meg a hadiállapot Donyeck és Luhanszk megyei bevezetésének lehetőségét, miután a régióban súlyos harcok dúlnak a Moszkva-barát szakadárok és az ukrán katonák között.

Az erről szóló rendeletet közzétették az elnöki hivatal honlapján.

A dokumentum szerint Parubijnak az alkotmánnyal összhangban, a védelmi és a belügyi tárcával, továbbá a biztonsági szolgálattal és a határőrséggel együtt haladéktalanul meg kell vizsgálnia, hogy szükség van-e hadiállapot bevezetésére ezekben a megyékben. Turcsinov szerint erre a fegyveres konfliktus megfékezése, a civilek, a katonák és a rendőrök életének megkímélése miatt van szükség, illetve azért, hogy a térségben az élet visszatérhessen a normális kerékvágásba.