Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kijev szerint legalább 9 ezer orosz katona van Kelet-Ukrajnában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. május 12. 23:03

A kijevi hadműveleti parancsnokság szerint legalább 9 ezer orosz katona van jelenleg a Donyec-medencében, a kelet-ukrajnai szakadárok teljes hadereje pedig mintegy 43 ezer fős – jelentette ki Valentin Fedicsev, a terrorellenesnek nevezett hadművelet helyettes parancsnoka május 11-én, hétfőn az egyik ukrán televíziónak nyilatkozva.

A katonatiszt elmondása szerint orosz gyártmányú Tocska-U típusú taktikai rakétarendszerből 4 darab van Ukrajna területén 2014 nyara óta. Megjegyezte, eddig még nincs megerősített információ arról, hogy ezt a típusú fegyvert alkalmazták volna az ukrán fegyveres erők ellen.
Moszkva továbbra sem ismeri el, hogy fegyverzettel látná el az oroszbarát kelet-ukrajnai szakadárokat, és azt sem, hogy orosz katonák harcolnának a szeparatisták mellett. A Tocska-U ugyanakkor olyan fegyver, amellyel az ukrán fegyveres erők nem rendelkeznek. Mellesleg ez a típusú rakétarendszer is fel van sorolva azon nehézfegyverek között, amelyeket ki kell vonnia a szemben álló feleknek a front menti övezetből abban a februári minszki megállapodásban, amelyet az orosz, az ukrán és a franca elnök, valamint a német kancellár közösen dolgozott ki.

Fedicsev kijelentette továbbá, hogy a Donyec-medencében tartózkodó orosz csapatok 190 harckocsival rendelkeznek, a szakadár erők pedig összesen több mint hétszázzal.
A parancsnokhelyettes hazugságnak nevezte azt, amit az Oroszországi Föderáció politikai és katonai vezetése állít, miszerint nem Oroszországból származnak a szakadárok fegyverei, hanem az általuk elfoglalt ukrajnai laktanyákban zsákmányolták azokat.

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn beszélt arról, hogy amennyiben a szakadárok nagy szabású támadást indítanak a közeljövőben az ukrán kormányerők ellen, azt nagy valószínűséggel harckocsizó alakulatokkal teszik.

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára pedig hétfői brüsszeli sajtóértekezletén azt mondta, hogy Oroszország továbbra is támogatja a szakadárokat nehézfegyverekkel, tüzérséggel, fejlett légvédelmi rendszerekkel, kiképzéssel és saját erőkkel. Szavai szerint Oroszország olyan katonai erőt vont össze az ukrán határ mentén, valamint Ukrajnán belül is, hogy újabb támadási szándék esetén nagyon rövid idő leforgása alatt akciót tudna indítani Kelet-Ukrajnában, ami aggodalommal tölti el az atlanti szövetséget.
Porosenko a múlt szerdán a kelet-ukrajnai hadműveletet koordináló Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) ülésén figyelmeztetett arra, hogy mintegy 40 ezer szakadár fegyveres van jelenleg a Donyec-medencében és körülbelül 50 ezer orosz katona Ukrajna közvetlen határainál.

A kijevi parlament március 5-én fogadta el azt a törvényjavaslatot, amely 250 ezer főben maximálja az ukrán fegyveres erők létszámát, amiből 204 ezer a katonák száma, a többiek egyéb feladatokat látnak el a hadsereg kötelékében.