Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megvannak a fekete dobozok

Szöveg: Trautmann Balázs (washingtoni tudósító) |  2015. május 12. 22:00

Spanyol lapjelentések szerint megvan a május 9-én lezuhant török Airbus A400M Grizzly katonai szállítógép fedélzeti hang- és adatrögzítő berendezése is.

A szakértők várakozásai szerint mivel a gép nem nagy sebességgel ütközött a földnek, így mindkét „fekete doboz" épen maradt és a vizsgálat szempontjából minden fontos hang- és adatanyag letölthető lesz.

Az eddigi információk szerint az MSN23-as gyári számú, EC-403 lajstromjelet viselő repülőgép helyi idő szerint 12.49-kor szállt fel a sevillai nemzetközi repülőtér 09-es pályájáról. A gép fedélzetén az eddigi információk szerint hat francia, a pilóta és az elsőtiszt mellett három mérnök és egy műszaki szakember tartózkodott. A gép pilótája a felszállás után szinte azonnal súlyos műszaki problémát jelzett a légiirányítóknak és engedélyt kért az azonnali visszatérésre. Sajnos ez nem sikerült, így a repülőgép 12.57-kor egy bal forduló végrehajtása után 4 kilométerre északkeletre a repülőtértől alacsony szögben a földnek csapódott, elszakítva egy nagyfeszültségű távvezetéket is. Az égő roncsok közül a helyszínre érkező három mezőgazdasági gazdálkodó a műszaki szakembert és az egyik mérnököt ki tudta húzni, ők súlyos sérülésekkel, de túlélték a katasztrófát.

A katasztrófa miatt a brit királyi légierő és a Luftwaffe leállítota az A400M-ek repülései. A francia légierő továbbra is használja a saját példányait.

1595993489
Címkékhaditechnika