Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kijev szerint Moszkva gerjeszti a szakadár megmozdulásokat

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. április 9. 13:33

Oroszország „felforgató tevékenysége” váltotta ki Ukrajna egyes keleti és déli városaiban a helyzet kiéleződését, a provokációkat olyan csoportok hajtják végre, amelyeket az orosz titkosszolgálatok irányítanak – jelentette ki az ukrán külügyminisztérium április 8-án, kedden nyilvánosságra hozott közleményében.

Kijev a dokumentumban követelte Moszkvától, hogy mihamarabb hagyjon fel az ukrán belügyekbe való beavatkozással, és teljesítse a konfliktus rendezésére tett nyilvános ígéreteit.

A tárca leszögezi, hogy Ukrajna kész a nemzetközi párbeszédre olyan formátumban, amely képes gyakorlati eredményeket elérni szigorúan meghatározott határidőn belül. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy azok a kérdések nem képezhetik a tárgyalások témáját, amelyek az ukrán nép szuverén jogát érintik saját bel- és külpolitikájának megvalósítására.

A konfliktus rendezéséhez Kijev szerint alapvetően szükséges, hogy Oroszország mondjon le hódító terveiről, amelyek egyenes veszélyt jelentenek valamennyi szomszédos államra, a nemzetközi békére és biztonságra, továbbá vonják vissza az orosz csapatokat Ukrajna határaitól és a Krím félszigetről.

A közlemény szerint az erőszakos cselekmények, amelyek ukrán állampolgárok életét és biztonságát veszélyeztetik, a szeparatista erők tevékenységének intenzívebbé válása, valamint orosz állampolgárok részvétele Ukrajna területén elkövetett törvényellenes cselekedetekben, mind arról árulkodik, hogy Oroszország Ukrajna „elfoglalásának második szakaszát" készül végrehajtani.

A külügyminisztérium aláhúzta, hogy az orosz irányítás alatt zajló szabotázst nagyszabású propagandakampány kíséri, amelyben cinikusan elferdítik a tényeket, továbbá zsarolnak és fenyegetnek. Kijev szerint a nyilvánvaló valótlanságok terjesztésének az a célja, hogy igazolja az ukrán belügyekbe való beavatkozást.

A helyzet kiéleződésének erőszakos összecsapásokba és vérontásba kellett volna torkollnia, amely ürügyet biztosított volna Oroszországnak az Ukrajna elleni újabb agresszióra – véli az ukrán külügyminisztérium.

A minisztérium megállapítása szerint az ukrán állampolgárok nem engedtek a provokációknak. „Népünk nem fogadja el a szeparatizmus és a fasizmus ideológiáját, amelyet az orosz titkosszolgálatok provokátorai aktívan terjesztenek" – szögezte le a tárca. Hozzátette, hogy Ukrajna úgynevezett föderalizálásának Moszkva által erőltetett ötlete valójában nem föderalizáció, hanem az ukrán állam megbénításának terve.

A minisztérium rámutatott arra, hogy a közrendet keleten és délen is az ukrán rendvédelmi szervek biztosítják, a helyzetet ellenőrzés alatt tartják, és a törvényes keretek között határozottan fellépnek az „állam- és népellenes" támadásokkal szemben.

A tárca a dokumentumban ugyanakkor leszögezi, hogy az ukrán kormány alapvető álláspontja továbbra is a demokratikus szabadságjogok védelme, az országban élő nemzetiségek közötti megértés erősítése, és a régiók helyi önrendelkezésének biztosítása.

Az utóbbi napokban Ukrajna keleti részén, Donyeckben, Luhanszkban és Harkivban felerősödtek az oroszbarát szakadár megmozdulások, amelyeken a tüntetők néhány száz csoportjai hivatali épületeket foglaltak el. Helyszíni jelentések szerint a megyék Ukrajnától való elszakadását követelő helyi tüntetéseken legfeljebb néhány ezren vettek eddig részt a fél és másfél millió közötti lakosú városokban.