Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kilenc fegyveressel végeztek az egyiptomi biztonsági erők Kairó egyik elővárosában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. július 2. 14:23

Kilenc fegyveressel végeztek az egyiptomi biztonsági erők tagjai július 1-jén, szerdán egy lakásban a fővárostól nyugatra fekvő, Október 6. nevű elővárosban – jelentette honlapján az al-Ahrám című állami napilap, biztonsági forrásokra hivatkozva.

A gízai rendvédelmi erők helyettes vezetője, Magdi Abdel-Ál szavai szerint a biztonsági művelet célpontjai „a köztársaság legveszélyesebb terroristái közé tartoztak". A vezérőrnagy elmondta, hogy a biztonsági erők tagjai letartóztatási paranccsal érkeztek a helyszínre, s a fegyvereseket az ott kirobbant tűzharcban „sikerült megsemmisíteni".

A Szada el-Balad egyiptomi hírtévé értesülései szerint a halottak között van a Muzulmán Testvériség iszlamista mozgalom egyik ismert jogásza, Nászer el-Háfi volt parlamenti képviselő is.
A Muzulmán Testvériségből kikerült Mohamed Murszi volt államfőt két évvel ezelőtt mozdította el tisztségéből a hadsereg akkori főparancsnoka, Abdel-Fattáh esz-Szíszi jelenlegi elnök. A testvériséget azóta terrorcsoporttá nyilvánították és hatóságilag betiltották.

A hatalomváltáshoz vezető sokmilliós tüntetések június 30-ai kirobbanásának második évfordulójára több iszlamista csoporttal együtt a Muzulmán Testvériség is „forradalomra" szólította fel híveit.
Egy nappal az évforduló előtt robbantásos merénylet áldozatává vált az ország főügyésze, Hisám Barakát, kedden pedig, ugyancsak Október 6. településen három emberrel együtt levegőbe repült egy jármű. Az áldozatok feltehetően terrortámadásra készülő szélsőségesek voltak. Ugyanaznap a főváros déli részén fegyveresek egy múzeum előtt agyonlőttek egy rendőrt.

A szerdai rendőri akcióval egy napon az ország történelmének egyik legpusztítóbb támadássorozatát hajtották végre dzsihadisták a Sínai-félsziget északkeleti részén. Az Iszlám Állam terrorszervezet egyiptomi ága, a Sínai Tartomány által magára vállalt, átfogó támadás során sajtójelentések szerint legkevesebb hatvan katona vesztette életét. A hadsereg ellentámadásában megölt illetve megsebesített szélsőségesek száma egyes sajtóforrások szerint a százat is meghaladhatja.