Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szombaton Balaton-átúszás!

Szöveg: Varga Bernadett zászlós |  2015. július 2. 13:26

A meteorológiai előrejelzés, illetve a balatoni vízirendészet vezetőjének véleménye alapján a 33. Pek-Snack Balaton-átúszás szervezőbizottsága úgy döntött, hogy a rendezvényt az eredetileg tervezett időpontban, július 4-én, szombaton megtartja – olvasható a Balaton-átúszás honlapján.

Az időjárás-előrejelzés szerint a hétvégén meleg, napos idő lesz, a levegő hőmérséklete 29-30 Celsius-fok, a víz hőmérséklete 23-24 Celsius-fok körül alakul majd. Csapadék nem várható. Fátyolfelhőzet kialakulhat, ezáltal szűrt napfény lesz. A reggeli órákban enyhe szél várható, mely keleti irányú áramlást, kis hullámokat eredményezhet.
Így semmi akadálya nincsen annak, hogy július 4-én, szombaton megtartsák a rendezvényt.

A Balaton-átúszáson évek óta hagyományosan részt vesznek a katonák, az Úszó Erőd természetesen idén is vízre száll.

1595996751

Mint azt a július 1-jén, szerdán megtartott sajtótájékoztatón Szántó László, a rendezvény főszervezője hangsúlyozta, hogy a Magyar Honvédség segítsége nélkül a Balaton-átúszást nem lehetne megvalósítani. A több mint harminc éve minden esztendőben megrendezett esemény szervezésében immár 13 éve a Magyar Honvédség is közreműködik.

A sajtótájékoztatón dr. Eleki Zoltán alezredes, az MH Kiképzési és Doktrinális Központ Kiképzési Osztály kiemelt főtisztje, a Magyar Honvédség főtestnevelője elmondta: Balaton-átúszás a honvédség számára kettős kihívás, hiszen egy ilyen komoly versenyhez komoly biztosításra van szükség. Három alakulat katonái dolgoznak azon, hogy minden zökkenőmentes legyen. Az alezredes kiemelte: az elmúlt 13 évben az Úszó Erőd is indult a Balaton-átúszáson. Az Úszó Erőd mint minden évben, idén is egyszerre indulnak – pontban 10 órakor szállnak vízbe dr. Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnök helyettes vezetésével – tette hozzá.

A biztosítási feladatokról szólva Eleki alezredes elmondta: Révfülöpön katonák építik fel azt az infrastruktúrát, ami a regisztrációnak, valamint a rajtoltatással és az orvosi vizsgálattal kapcsolatos feladatoknak ad helyet, sőt ehhez a Magyar Honvédség biztosítja a sátrakat és az egyéb szükséges eszközöket, berendezéseket. Hasonló módon kell kiépíteni a célba érkezés helyszínét Balatonbogláron. Mindezt a kaposvári MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred katonái biztosítják. Az Úszó Erőd tagjainak egészségügyi ellátását egy orvosi szűrővizsgálati sátorban végzik, amelynek felépítésében az MH Egészségügyi Központ nyújt segítséget, de ők biztosítják a mentőt és az egészségügyi személyzetet, ha véletlenül valaki úszás közben vagy után rosszul lenne.

A Magyar Honvédség feladati közé tartozik az Úszó Erőd tagjainak fogadása is, ennek érdekében Balatonbogláron kiépítenek egy sátortábort, nagy étkezővel, öltözősátrakkal, árnyékos pihenővel. A tábort az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár katonái építik fel, s ők gondoskodnak arról is, hogy a célba érkezőket meleg étel várja.

1595996751

A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy az Úszó Erődbe eddig minden évben 300-400-an regisztráltak. Idén – a július 1-jei adatok alapján – 325-en szeretnének a kontingens tagjaként részt venni a rendezvényen.

Az indulóknak nagyjából 5,2 kilométeres távot kell megtenniük, melyet edzettségtől és kortól függően 1-4 óra időtartamban tudnak teljesíteni. A szervezők kérik az Úszó Erőd tagjait, hogy szombaton 9:45 óráig jussanak túl a regisztrációs eljáráson, illetve az orvosi vizsgálaton, amennyiben nem rendelkeznek előzetes orvosi engedéllyel. Ebben az időpontban ugyanis dr. Orosz Zoltán altábornagy tart „eligazítást" a révfülöpi labdarúgópályán az Úszó Erőd tagjainak.

Fotó: a szerző és archív