Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szentesi katonák osztották a vizet a Mozgás Éjszakáján

Szöveg: Kovács Eszter Dóra |  2015. július 2. 13:20

Az idei évben is megrendezték a fővárosban a Mozgás Éjszakája elnevezésű programsorozatot, amire több mint húszezren látogattak ki. Az érdeklődőknek lehetőségük volt kipróbálni – többek között – a zumbát, a salsát, a jógát, a korfballt, illetve több ezren ültek kerékpárra, vagy vették fel a futócipőjüket különböző távok erejéig.

A Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet felkérésére a szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred víztisztító századának katonái segítették a sportolókat a folyadékpótlásban. Este 9 órától másnap hajnali 4 óráig három ponton osztották a zacskózott vizet katonák; a Szépművészeti Múzeumnál, a Vajdahunyad váránál és az 56-osok terénél lehetett frissítőhöz jutni.

Teremi Nikolett hadnagy, a kirendelt csoport parancsnoka elmondta: a rendezvényen részt vevők nagyon örültek a katonáknak, rengetegen keresték fel a honvédségi vízosztó pontokat. Összesen 15 ezer fél literes zacskót vizet osztottak ki 7 óra alatt.

1595996750

Fotó: archív