Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kilenc feltételezett terrorista ellen emeltek vádat Koszovóban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. június 16. 8:02

Vádat emeltek kilenc koszovói állampolgár ellen június 14-én, szerdán Pristinában, mert tavaly novemberben terrortámadást terveztek az Albánia-Izrael labdarúgó-mérkőzés idejére – számolt be róla a honlapján a Koha Ditore című koszovói napilap.

A hatóságok a támadást megakadályozták, miután 19 feltételezett terroristát elfogtak, akiket azzal gyanúsítottak, hogy közük lehet az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezethez, valamint nemcsak Albániában, hanem Koszovóban is terrortámadásokat terveztek. A 19 gyanúsított közül szerdán kilenc ellen emeltek vádat.
A feltételezések szerint a férfiak helyi és nemzetközi intézmények ellen is támadásokat tervezett Koszovóban.

A pristinai ügyészség szerint a vádlottak némelyike kapcsolatban állt az IÁ egyik vezetőjével, a „balkáni mészárosként" és „kacaniki hentesként" is ismert, koszovói származású Lavdrim Muhaxherivel, akit helyi értesülések szerint a múlt héten öltek meg Szíriában. Emellett a vádlottak Muhaxheritől kapták parancsaikat, terveik között pedig a balkáni ország destabilizációja, valamint az IÁ balkáni területének kialakítása is szerepelt – közölte az ügyészség.

A pristinai belügyminisztérium adatai szerint mintegy 300 koszovói csatlakozott a korábbi években a szíriai és az iraki harcokhoz, a harctereken pedig mintegy 50 koszovói vesztette életét. Az 1,8 milliós Koszovó lakosságának több mint 95 százaléka iszlám vallású, szélsőségek azonban csak kis számban vannak jelen.