Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kilencszáz terrorista bűncselekményt regisztráltak idén Oroszországban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. május 13. 19:28

Mintegy 900 terrorista bűncselekményt regisztráltak az idén Oroszországban, ami 66 százalékos növekedést jelent a múlt év azonos időszakához képest – közölte május 12-én, csütörtökön az orosz belügyminisztérium honlapján.

„Január és április között 893 terrorista jellegű bűncselekményt regisztráltak, ami 66,6 százalékkal több a 2015 januárja és áprilisa között nyilvántartottaknál, emellett 540 szélsőséges indíttatású bűncselekményt is jegyeztek" – ismertette a belügyi tárca.

Az év eleje óta az illegális fegyverkereskedelemmel összefüggésben elkövetett, ismertté vált bűncselekmények száma a tavalyi év azonos időszakához képest 3,9 százalékkal növekedett, ez nagyjából 10 800 esetet tesz ki, míg a fegyver, lőszer, robbanószerek és -szerkezetek lopása és erőszakos eltulajdonítása 8,4 százalékkal esett vissza – közölte a belügyminisztérium.