Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kína bírálta az amerikai-japán védelmi szövetség mélyítését

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. október 6. 9:32

A kínai külügyminisztérium október 4-én, pénteken bírálta az amerikai-japán védelmi szövetség egy nappal korábban bejelentett elmélyítését, amelynek célja részben éppen Peking növekvő erejének ellensúlyozása.

A pekingi külügyi tárca a Kyodo japán hírügynökségnek eljuttatott közleményében leszögezte: az Egyesült Államoknak és Japánnak „tiszteletben kell tartania a kelet-ázsiai országok biztonságát", és „a térségbeli béke és stabilitás érdekében kell tevékenykedniük, nem pedig az ellen".

Japán és az Egyesült Államok védelmi- és külügyminiszterei csütörtökön Tokióban döntöttek a két ország közötti védelmi szövetség megerősítéséről és kiterjesztéséről. Ez a megállapodás részben a 21. század biztonsági kihívásaira – egyebek mellett az észak-koreai atomprogramra, a globális terrorizmusra és a kiberhadviselésre -, részben azonban Kína felemelkedésére és egyre erélyesebb külpolitikai fellépésére válaszul született.

Kína pénteki közleménye szerint az ország védelmi fejlesztései szuverenitásának és területének védelmét szolgálják, és teljesen elfogadhatatlan, hogy egyes országok megpróbálnak beleavatkozni ebbe.

A Kínával egy éve elmérgesedett szigetvitában álló Japán hosszú ideje vádolja azzal Pekinget, hogy átláthatatlan és rohamléptű fegyverkezése, valamint a térségbeli területi vitákban tanúsított magatartása veszélyt jelent Kelet-Ázsiára nézve. Peking ezzel szemben a hadseregére vonatkozó radikális alkotmányos korlátozásokat lassan, de biztosan feladó Tokiót vádolja militarizmussal.

A pekingi nyilatkozat kiadásával egy időben Japán, az Egyesült Államok és Ausztrália külügyminiszterei Indonéziában találkoztak, ahol az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) találkozója adta alkalmat kihasználva éppen a Kína megerősödése jelentette védelmi kihívásokról tárgyaltak.