Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kína és Dél-Korea és békésen rendezné az észak-koreai válságot

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. november 12. 20:46

Dél-Korea és Kína vezetői november 11-én, szombaton egyetértettek abban, hogy a Koreai-félszigeten az Észak-Korea szította válság rendezésének békésnek kell lennie – adta hírül a dél-koreai elnöki hivatal.

Dél-Korea államfője, Mun Dzse-in és Kína elnöke, Hszi Csin-ping Vietnamban, az APEC-országok csúcstalálkozójának szünetében szakított időt kétoldalú megbeszélésre.

Hszi arra kérte Munt, hogy újítsa fel a tárgyalásokat Észak-Koreával a megbékélés és az atomfegyverek leszerelése végett. Ugyanakkor szorgalmazta: Dél-Korea „olyan felelősen viszonyuljon az amerikai THAAD-rakétarendszerhez, hogy kiállja a történelem próbáját."

Peking hevesen ellenzi az észak-koreai katonai fenyegetés elleni rakétarendszer Dél-Koreába telepítését, mert saját biztonságára is fenyegetőnek tekinti a THAAD nagy hatótávolságú radarjait.

A két államfő mindazonáltal szombaton megállapodott abban, hogy Mun decemberben Kínába látogat, Mun pedig meghívta Hszit az téli olimpiára, amelyet Dél-Korea rendez. A kínai elnök elfogadta a meghívást.

Hszi ugyancsak tárgyalt szombaton Japán kormányfőjével, Abe Sindzóval. Megbeszélésükről mindketten úgy nyilatkoztak, hogy az „új fejezetet nyit" kétoldalú kapcsolataikban. Észak-Koreára vonatkozóan arra jutottak, hogy elmélyítik együttműködésüket a válság rendezésében, és amilyen hamar csak lehet, háromoldalú tárgyalást tartanak Dél-Korea bevonásával. Abban is megállapodtak, hogy felgyorsítják a kínai és a japán hadsereg közti kommunikációs rendszer kialakításáról folyó tárgyalásokat.