Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kínai békefenntartók mehetnek Maliba

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. május 23. 21:07

Kína kész békefenntartási feladatokra több mint ötszáz katonát küldeni Maliba – közölték diplomaták az ENSZ székhelyén, New Yorkban.

A felajánlás értelmezhető úgy, hogy Peking csillapítani akarja a feszültséget, amely a szíriai konfliktushoz való hozzáállása miatt alakult ki a nyugati országokkal. A lépés egyben lehetőséget teremt kapcsolatai erősítésére Afrikával, amely jelentős mennyiségű kőolajat és más természeti kincset ad el az ázsiai országnak – mondták diplomaták és szakértők.

Franciaország idén januárban avatkozott be Maliban a kormány oldalán az iszlamista szélsőségesek ellen, és most abban bízik, hogy júliusban átadhatja a békefenntartói szerepet az ENSZ-nek. A francia erőkön kívül Maliban jelenleg 6500 nyugat-afrikai és csádi katona állomásozik, őket az április végén megalakított 12 ezer 600 fős ENSZ-békefenntartó erőkhöz csatolják.

Diplomaták tájékoztatása szerint még nem tisztázott, hogy a kínai csapatok a Maliban szolgáló ENSZ-erőkben milyen természetű feladatokat látnának el, és mekkora lesz a létszámuk.