Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

IED: helyszínelők Hajmáskéren

Szöveg: Snoj Péter |  2013. május 24. 7:20

Számos televíziós sorozat által népszerűvé vált szakma a helyszínelőké. Megannyi rövidítésben ismerjük őket, mint CSI, NCIS… és így tovább. A különböző hadseregeknek is megvannak a maguk szakemberei, ők az improvizált robbanóeszközök által végrehajtott robbantások helyszínelői. Magyarországon zajló kiképzésükbe mi is bepillanthattunk!

1595954499

Ezen napon, már kora reggel robbanások vágták szét a hajmáskéri gyakorlótér csendjét, fekete és fehér színű füstoszlopok szálltak az ég felé… Ezúttal azonban nem a tűzszerészek demonstrálták képességeiket, hanem egy délben kezdődő foglalkozásra alakították ki a szakmai gyakorlóterepet. Ugyanis a NATO Rögtönzött Robbanóeszközök Elleni Tevékenység Kiválósági Központ és az MH Altiszti Akadémia közös tanfolyamán a kiképzendők ezúttal a házilag előállított robbanószerekkel végrehajtott merényletek utáni helyszínelés feladatait tanulták, gyakorolták.

Márpedig a  sikeres feladatvégrehajtás érdekében – még a kiképzés kezdete előtt – öt, már működésképtelen járművet kellett felrobbantani –  mindegyiket más-más módszerrel – megteremtve ezzel a kurzus hallgatói számára az ideális helyszínt.

1595954499

Aztán pontban délben megérkeztek a 14 nemzet katonáiból álló Fegyveres Támadás Helyszínelő Csoport tanfolyam hallgatói – köztük négy magyar katona – a gyakorlótérre. A percre pontos időzítés azért volt fontos, mivel a helyszínelők egy valós szituációban sem látják a robbanás előtti állapotot, vagy éppen a robbanás pillanatait. Mindent abból kell megállapítaniuk, amit a merénylet helyszínén, a detonáció után találnak, fedeznek fel.

Az öt csapat mindegyikének jutott egy-egy helyszín, ahol mindenki végezhette a rá bízott feladatot. Volt, akinek fényképezőgéppel kellett dokumentálnia a talált tárgyakat, volt, aki leltárba vette és elcsomagolta a gyanúsnak és a nyomozás szempontjából fontosnak tűnő bizonyítékokat.

Mindeközben a szintén nemzetközi katonákból álló kiképzők – köztük öt magyar – végigkövették a csoportok munkáját és jegyezték a jó és rossz lépéseket egyaránt. Műveleti területeken szerzett tapasztalataik és „edzett" szemeik előtt a legkisebb hiba sem maradhatott észrevétlen.

1595954499

„A cél az, hogy ezeket az embereket olyan képességekkel lássuk el, amik segítik őket ezeken a területeken. Az eddigi tapasztalatok szerint a hallgatók igen eredményesek"- tudtuk meg Kalányos György főtörzsőrmester, vezető kiképzőtől.

A spanyol kiválósági központ programjában szereplő, de magyar vezetéssel végrehajtott tanfolyam felelős vezető kiképzője, José Chamorro őrnagy a honvedelem.hu kérdésére válaszolva elmondta, hogy az elmúlt három hét során a hallgatók nagyon jól teljesítették az akadályokat, ami saját felkészültségük és elszántságuk mellett a kiképzők alapos munkájának is köszönhető. 

Hozzátette: a tanfolyam végén a kiképzők egyénileg értékelik a hallgatók teljesítményét, ez alapján döntik el, hogy ki lehet minősített IED-helyszínelő a jövőben.

Fotó: Galovtsik Gábor