Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kínai katonai gépek kétszer is megközelítették Tajvant az utóbbi két napban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2020. február 12. 10:53

Kínai katonai gépek kétszer is megközelítették Tajvant az utóbbi két napban, kiváltva ezzel tajvani harci gépek felszállását elriasztásukra – jelentette a CNA tajvani hírügynökség február 10-én a tajpeji védelmi minisztérium közlése alapján.

Kínai vadászgépek, légtérellenőrző repülőgépek és bombázók repültek el Tajvan déli partjainak közelében egy „szigetbekerítési" hadgyakorlat keretében – közölte a tajvani védelmi minisztérium, hozzátéve, hogy Tajvan légiereje rakétákkal felszerelt F-16-os vadászgépekkel, valamint más megfigyelő és légvédelmi eszközök mozgósításával válaszolt.

Peking álláspontja szerint az 1949-től saját politikai vezetéssel rendelkező Tajvan az „egy Kína" elv alapján a szárazföldi Kínához tartozó terület. Tajpej és Peking között ráadásul fagyossá vált a kapcsolat azt követően, hogy a januárban újraválasztott Caj Jing-ven elnök vezette tajvani kormányzat elveti azt az 1992-es megállapodást, amely tartalmazza az „egy Kína" elvet, amelyet Peking a mindenkori kétoldalú tárgyalások alapfeltételének tekint. A kínai kormány azóta diplomáciai eszközökkel próbálja korlátozni Tajvan mozgásterét a nemzetközi színtéren, gazdasági nyomást alkalmaz vele szemben, és rendszeresen hadgyakorlatokat tart a sziget közvetlen közelében.

Tajvan mindazonáltal jelentős amerikai támogatást élvez, annak ellenére, hogy nincs hivatalos diplomáciai kapcsolata Washingtonnal. Az Egyesült Államok Tajvan első számú fegyverszállítója és kulcsfontosságú partnere.