Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kitartanak a kurdok a föderációs tervük mellett

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. szeptember 10. 8:06

Föderatív alaptörvényt készülnek elfogadni októberben az észak-szíriai régió számára a helyi kurdok és szövetségeseik, dacára Ankara ottani katonai beavatkozásának – közölte szeptember 8-án, csütörtökön egy magas rangú kurd tisztségviselő.

Az új kormányzati rendszert Szíria északi részében akarják kialakítani, ahol a helyi kurdok a konfliktus 2011-es kirobbanása óta önigazgató térségeket hoztak létre. Idén márciusban jelentették be, hogy föderációba tömörülnek. Az északkelet-szíriai Rmejlanban tartott kurd konferencián megszavazott föderáció Afrint, Kobanit és Dzsazirit, valamint a nemrég elfoglalt észak-szíriai területeket egyesíti majd.

A társadalmi szerződésként is ismert kurd alaptörvény tervezetét egy 151 tagú tanács fogja elfogadni, amelynek elnöke Hadídzsa Juszef. A politikus elmondta: a tanácskozást október elején hívják össze. „Nem fogunk meghátrálni a tervezettől. Ellenkezőleg: dolgozni fogunk a végrehajtásán. A török beavatkozás nem akadályoz meg minket" – jelentette ki.

Juszef szerint az alaptörvény elfogadását követően kidolgozzák először a helyhatósági, majd a regionális választásokat szabályozó törvényeket. Az alaptörvény az északkelet-szíriai Kamisli városát jelölte meg a föderatív régió székhelyeként.

Kurd tisztségviselők elmondták: az új rendszer elmélyíti és kiszélesíti a jelenleg létező önigazgatás hatáskörét, kiterjesztve olyan területekre is, amelyeket az Iszlám Állam terrorszervezettől foglaltak el a kurd milíciák és más népcsoportokból származó szövetségeseik.

Miközben a kurd tisztségviselők visszautasították azokat az állításokat, hogy törekvéseik egy független állam létrehozására irányulnak, nem rejtették véka alá, hogy készek megvédeni autonómiájukat egy olyan államban, ahol rendszeresen hátrányos megkülönböztetés érte őket a konfliktust megelőzően.

Kurd tisztségviselők rámutattak arra is, hogy önigazgatási rendszerük szavatolja minden társadalmi csoport jogait, és egyfajta példaként is szolgálhat egy olyan decentralizált államhoz, mint amilyenre Szíriának a polgárháború lezárásához szüksége lenne.

A kurd önállósodási törekvéseket mind a damaszkuszi kormány, mind a rivális szunnita felkelők elutasítják, ugyanakkor támogatják a szíriai kurd Népvédelmi Egységek (YPG) milicistái. Ankara a törökországi kurdok autonómiájáért küzdő Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezet bábjának tekintik az YPG-t, és attól tart, hogy az utóbbi térnyerése Szíriában felbátoríthatná a Törökországban tevékenykedő PKK-t.

Törökország augusztus 24-én indított Eufráteszi Pajzs elnevezéssel hadműveletet a határ szíriai oldalán, hogy a térséget megtisztítsa a terrorszervezetektől, köztük az Iszlám Államtól, valamint az YPG-től, amelynek erői a közelmúltban átléptek az Eufrátesz folyó nyugati partjára, és ellenőrzésük alá vonták Manbidzs várost. Juszef ezzel összefüggésben elmondta: azt várja, hogy Manbidzs is csatlakozni fog föderatív rendszerükhöz.

A török katonai beavatkozás egy 100 kilométer széles szakaszra irányult a kurdok által ellenőrzött két nagyobb észak-szíriai térség közt. Ez megzavarta a kurd milíciák erőfeszítéseit, hogy egyesítsék az általuk Rodzsava néven ismert területet.