Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Az igazi sportemberek kellő alázattal győznek”

Szöveg: Antal Ferenc |  2016. szeptember 10. 7:03

Negyedik alkalommal várja a Magyar Honvédség vállalkozó szellemű harcosait a Terrorelhárítási Központ (TEK) által szervezett Budo és Küzdősport Gála a budapesti Syma csarnokban szeptember 17-én, szombaton. A rendezvény céljairól, programjairól Jaczkó Zoltán címzetes rendőr alezredest kérdeztük.

Bajtársias hangulat, színvonalas küzdelmek, harcművészeti bemutatók, rengeteg újdonság, valamint díszvendégek várják a küzdősportok és harcművészetek szerelmeseit szeptember közepén, Budapesten. Az idei verseny két fővédnöke dr. Pintér Sándor belügyminiszter és dr. Simicskó István honvédelmi miniszter.

1596019531

„Idei rendezvényünk is egy kellően motivált, majdnem százfős team munkája, akiknek ezúton szeretnék köszönetet mondani. A konkrét versenyt egy igen hangsúlyos előkészítő munka előzi meg. Ezt látszólag egyedül végzem, de meg kell említenem, hogy váltásomban dolgozó társaim segítsége és irányomban tanúsított türelme nélkül ez a rendezvény nem lenne az, amivé »kinőtte« magát. Az elöljárói támogatás pedig valóban kézzelfogható" – mondta érdeklődésünkre Jaczkó Zoltán alezredes, aki a negyedik éve megrendezendő, töretlen sikerű tömegsport-rendezvény főszervezőjeként elsősorban a sportbaráti kapcsolatok létesítésének lehetőségét emelte ki az elsődleges célként. A másik természetesen a fizikai aktivitás elősegítése, ahol a versenyzők megméretik magukat egy olyan mércével, amire egyébként nem volna lehetőségük.

„Ha az emberi oldalt nézem, úgy gondolom, a keretek közé hozott verseny lehetőség önmagam megmérettetésére. Ha a kereteket figyelmen kívül hagyjuk, akkor az egónk könnyen károsodik. A sportemberek kellő alázattal győznek és tisztelik azt, akit legyőznek" – mondta Jaczkó Zoltán, majd hozzátette: a versenyen indulók általában hivatásosok, közalkalmazottak, nyugdíjasok vagy tanintézetek hallgatói, de idén várják az Országos Mentőszolgálat munkatársait is.

1596019532

„Úgy gondolom, ha az ember bajban van, vagy egy mentős, vagy egy tűzoltó, vagy egy rendőr érkezik ki hozzá. Ha ezt a déli határainkra vetítem, ahol mind bajtársként egy helyen és egy időben közösen teljesítünk szolgálatot, vagy egy mentős, vagy egy tűzoltó, vagy egy katona siet az ember segítségére. Nem árt, ha ezt mi is tudjuk, és egy egészséges testülettudatot alakítunk ki"
– fogalmazott.

A rendezvényen egy légtérben, egy időben, egy helyen 5 (k-1, WKF karate, kyokushin karate, grappling, judo) sportágat lehet kipróbálni. Amíg a korábbi években karate-, sambo-, thai-boksz-, ju-jitsu- és kalibemutató, valamint egy kínai harcművészeti csoport formagyakorlata és oroszlántánca színesítette a programot, idén a szervezők egy TEK-közelharc-, valamint egy wing tsun-bemutatóval készülnek.

1596019532

„A wing tsun bemutatóra felkértük dr. Simicskó István honvédelmi miniszter urat, aki nemrég tette le a wing tsun kung-fu ötödik mesterfokozatát. Úgy gondolom, hogy üzenetértékű, ha egy minisztérium első embere megosztja tudását a harcművészetek és küzdősportok szerelmeseivel" – fűzte hozzá az alezredes.

Az idei díszvendég a négyszeres világbajnok Ernesto Hoost. A szervezőknek minden évben szerencséje volt, hiszen az első két év díszvendége, Peter Aerts és Semmy Schilt is nagyon jól érezte magát hazánkban. Olyannyira, hogy a „Favágó" Peter Aerts máig nagyon jó kapcsolatot ápol a TEK főigazgatójával. „Ehhez szeretném hozzátenni, hogy a főigazgató úrnak van egy »osszuk meg, amink van« típusú szemlélete. Eszerint amikor információnk van arról, hogy a TEK-ben fel tudunk kérni valakit egy tréning megtartására, akkor a társszervek képviselőit is meghívjuk. Ilyenkor jelezzük a Magyar Honvédségnek, a Készenléti Rendőrségnek, hogy küldjenek embereket és közösen megtanuljuk, ami megtanulható"- árulta el Jaczkó alezredes.

1596019532

A küzdelmeken kívül ünnepi eseményre is sor kerül. Hajdu János rendőr vezérőrnagy, a TEK főigazgatója kezdeményezésére több évtizedes munkájuk elismeréseként a résztvevők tisztelegni szeretnének azok előtt, akik sokat tettek a hazai harcművészet és küzdősport terén.

Hogy miért érdemes ellátogatni a gálára? Az egyik ok, hogy versenyzőként az ember szép érmeket, élményeket, barátokat szerezhet. Másodszorra rengeteg kiállító lesz a rendezvény idején, tehát nézőként olyan exkluzív dolgokat láthatnak, amit máshol talán nem. A harmadik, hogy nemes célt szolgálhatunk, hiszen a rendezők a Bethesda Gyermekkórháznak szeretnének gyűjteni. A rendezvény természetesen ingyenes, de a szervezők kérése, hogy aki eljön, valamilyen összeggel támogassa a kórházat, hiszen ez a gyermekeknek kincset ér.

1596019532

Jaczkó alezredestől azt is megtudtuk: az est igazi meglepetése a Bellator Gála lesz, amelyhez hasonlót Magyarországon még nem rendeztek. A gála belépődíjaiból szintén a Bethesdát támogatják. Cserébe a közönség csúcsversenyzőket, címmeccseket, bajtársias légkört és fergeteges hangulatot kap szeptember 17-én.


(További információk: http://www.k-1.hu.)

1596019532