Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kivégezték Kuvaitban egy királyi herceget

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. január 26. 15:20

Kivégeztek Kuvaitban hét köztörvényes bűncselekmények miatt halálra ítélt embert, köztük a kuvaiti uralkodócsalád egyik tagját és öt külföldi állampolgárt – közölte a főügyész szóvivője.

A kivégzettek közül hárman nők. Egyiküket, a kuvaiti Nuszra el-Enezit azért ítélték halálra, mert 2009-ben felgyújtott egy esküvői sátort, és a tűzben ötvenheten vesztették életüket, köztük több mint negyven nő és gyermek. Az esküvőn a nő férje esküdött meg második feleségével. A másik két nő Fülöp-szigeteki és etiópiai állampolgár, akik munkaadójuk családtagját ölték meg.

A királyi család egyik hercegét, Fejszál Abdallah al-Dzsaber al-Szabáh sejket azért ítélték el, mert 2010-ben agyonlőtte az uralkodócsalád egy másik tagját, akivel vitája volt.

Két egyiptomi férfit előre megfontolt emberölés, egy bangladesit pedig emberrablás és nemi erőszak miatt ítéltek halálra.

2013 júniusa óta ezek voltak az első kivégzések a Perzsa (Arab)-öböl menti monarchiában. Legutóbb egy pakisztánit, egy szaúdit és egy hontalant akasztottak fel. A 2,8 millió lakosú, kőolajban gazdag Kuvaitban 1960 óta ötven halálraítéltet végeztek ki.