Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kivégeztek negyvenkét, terrorizmus miatt elítélt foglyot Irakban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. október 11. 11:36

Negyvenkét, terrorizmus miatt elítélt foglyot, köztük egy nőt végeztek ki Irakban az utóbbi hét napban – közölte az igazságügy-minisztérium október 10-én, csütörtökön.

Haszan as-Samri, a tárca vezetője közölte, hogy az elítélteket a terrorellenes törvény alapján, terrorizmussal kapcsolatos bűncselekmények elkövetésében találták bűnösnek, és jogerős ítéletüket aláírásával megerősítette az elnöki hivatal. Az elkövetők tettei „tucatnyi ártatlan civil halálához, valamint további, az ország közbiztonságának megingatását célzó bűncselekményekhez vezettek" – tette hozzá.

Irakban az utóbbi időben megnőtt a halálbüntetések száma, ami az ENSZ iraki missziója, az Európai Unió és nemzetközi emberi jogi csoportok tiltakozásait is kiváltotta. A szervezetek bírálják egyebek közt az iraki bírósági eljárások átláthatóságának hiányát.

A halálbüntetést 2003. június 10-én Paul Bremer, Irak akkori amerikai polgári kormányzója függesztette fel, miután az Egyesült Államok és szövetségesei a 2003-as iraki háború után felszámolták a Szaddám Huszein elnök vezette iraki kormányzatot.

A később megalakított iraki kormány 2004. augusztus 8-án visszaállította a halálbüntetést, hogy visszafogja az egyre szaporodó erőszakos cselekményeket. Azóta több tucatnyi elítéltet végeztek ki, köztük a volt diktátort, Szaddám Huszeint 2006. december 30-án.