Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kivégzett fiatalok holttestét találták meg Aleppóban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. január 31. 8:50

Legkevesebb 65 fejbe lőtt fiatalember holttestére bukkantak Aleppó egyik lázadó negyedében – közölte január 29-én, kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).

„Több tucat nem azonosított holttestet találtunk Aleppóban, a Busztán al-Kaszr negyedben. Ezek fiatalok voltak, a húszas éveikben jártak, fejlövéssel végezték ki őket. Gyakorlóruha vagy polgári öltözék volt rajtuk, többségük keze hátra volt kötve" – olvasható a londoni székhelyű szervezet közleményében.

A holttesteket a Kuvejk folyóból emelték ki, amely a felkelők kezén lévő két városrészt, Busztán al-Kaszrt és Anszarit választja el egymástól.

A helyszínen egy felkelő tiszt, Abu Szada százados azt mondta az AFP-nek, hogy idáig 68 kivégzett tetemet találtak, közülük néhányan gyerekek voltak. A százados szerint azonban ennél jóval több, 100-nál is több holttest lehet, egy részük még a vízben van.

A százados a szíriai rezsimet tette felelőssé a kivégzésekért. Elmondta, hogy a tetemeket egy kórházba szállították, ahol a hozzátartozók fogják azonosítani őket. Akiket nem lehet azonosítani, azokat közös sírba temetik.