Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kockázatosnak tartja a katonai beavatkozást Maliban az ENSZ-főtitkár

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. november 30. 18:53

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár azt javasolta, hogy a világszervezet Biztonsági Tanácsa hagyja jóvá az Afrikai Unió Észak-Maliban tervezett katonai beavatkozását, de figyelmeztetett arra is, hogy ennek a műveletnek komoly kockázatai vannak emberi jogi és humanitárius szempontból.

A BT elé terjesztett jelentésében Ban úgy vélte, hogy a térséget ellenőrzésük alatt tartó iszlám szélsőséges fegyveresek ellen, utolsó lehetőségként, szükségessé válhat a katonai beavatkozás. Hozzátette: „amennyiben viszont egy ilyen beavatkozást nem jól terveznek és hajtanak végre, az súlyosbíthatja a már jelenleg is nagyon törékeny humanitárius helyzetet, és súlyos jogsértésekhez is vezethet". A beavatkozás emellett csökkentheti a tárgyalásos megoldás esélyeit, márpedig leginkább ez adhatna reményt arra, hogy a térség hosszabb távra stabillá tehető – derül ki a jelentésből.

Ban azt is javasolta, hogy az ENSZ ne nyújtson anyagi támogatást az akcióhoz.

Az afrikai államok novemberben döntöttek arról, hogy készek beavatkozni Maliban. A BT decemberben foglal állást a témáról, és döntésének alapja Ban most ismertetett jelentése lesz.

Maliban március óta káosz uralkodik, mert a katonaság elűzte az elnököt, az ország kétharmad részében tuareg lázadók vették át az ellenőrzést, ráadásul az északi térségben jelenleg a tuaregeket is kijátszó iszlám szélsőségesek tartják kezükben a hatalmat.