Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Konstruktív tárgyalásokat” folytatott Brahimi Genfben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. december 10. 19:40

„Építő jellegű” megbeszéléseket folytatott december 9-én, vasárnap Genfben Lahdar Brahimi, az ENSZ és az Arab Liga szíriai különmegbízottja Oroszország és az Egyesült Államok képviselőivel a szíriai válságról – áll a világszervezet által kiadott közleményben.

Oroszországot Mihail Bogdanov külügyminiszter-helyettes, az Egyesült Államokat pedig William Burns politikai ügyekért felelős külügyi államtitkár képviselte.

A megbeszélést Hillary Clinton amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, valamint Lahdar Brahimi néhány nappal korábbi dublini megbeszélése nyomán tartották.
„Az értekezlet építő jellegű volt, és az együttműködés szellemében zajlott le" – áll az ENSZ közleményében.

„A résztvevők a békefolyamat előmozdítására és arra törekedtek, hogy a szíriai válság politikai megoldása érdekében a korábbinál több nemzetközi lépést kezdeményezzenek" – áll a közleményben.

A három fél ismételten megállapította, hogy „Szíriában rossz a helyzet, és egyre romlik". A felek szerint „a szíriai válság megoldását célzó politikai folyamat továbbra is szükséges és lehetséges".

Egy ENSZ-szóvivő szerint a vasárnapi tanácskozást a legnagyobb titokban, zárt ajtók mögött tartották. További tárgyalás is szerepel a napirenden, de sem a helyszínét, sem az időpontját nem közölték.

Nabíl al-Arabi, az Arab Liga főtitkára Dohában úgy vélte vasárnap, hogy az Egyesült Államok és Oroszország közötti közeledés segítheti a szíriai válság megoldását az ENSZ-ben.

Oroszország és Kína, Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszerének utolsó fontosabb támogatói eddig a rendszert elítélő minden határozattervezetet megvétóztak az ENSZ Biztonsági Tanácsában.