Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Koszovói civilek feljelentették a szerb vezérkari főnököt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. május 27. 9:32

Koszovói civilek bűnvádi eljárást kezdeményeztek a koszovói különleges ügyészségen Ljubisa Dikovic szerb vezérkari főnök ellen – számolt be róla a pristinai KTV televízió.

A KTV információi szerint a feljelentést azok a személyek tették, akiknek a családtagjait az 1998-1999-es koszovói konfliktus idején gyilkolták meg a koszovói Rezaleban.
A családtagok szerint Ljubisa Dikovic és egy másik katonai vezető, Dejan Randjelic – aki ellen szintén feljelentést tettek – a koszovói konfliktus idején háborús és emberiesség elleni bűnöket követett el a koszovói Rezale faluban. A KTV úgy tudja, hogy a két férfi a jugoszláv hadsereg magas rangú katonájaként felelős 41 albán civil meggyilkolásáért.

Arianit Koci, a családtagok ügyvédje szerint itt az ideje annak, hogy ne csak beszéljenek a bűntettekről, hanem tegyenek is ellenük, ezért arra szólította fel a koszovói ügyészséget, hogy emeljen vádat a két férfi ellen. Az ügyvéd felhívta a figyelmet arra: bizonyítékokkal és tanúvallomásokkal tudja bizonyítani, hogy 1999. április 2-án háborús bűncselekmény történt.

A szerb vezérkari főnök ellen egy belgrádi székhelyű emberi jogi szervezet is feljelentést tett korábban, a háborús bűnökkel foglalkozó szerbiai ügyészség ezért tavaly novemberben előzetes vizsgálatot kezdett ellene.
Az emberi jogi szervezet információi szerint a dél-szerbiai Raska térségben, Rudnica településen lévő tömegsírban megtalálták 27 rezalai áldozat földi maradványait.

A rudnicai egykori kőfejtőben a feltételezések szerint 250 koszovói albánt temettek el 1999 júniusában a koszovói harcokból visszavonuló szerb különleges rendőrség tagjai. Miután a tömegsírban talált áldozatokról bebizonyosodott, hogy albán civilek voltak, ismeretlen személyek ellen indult vizsgálat. A szerbiai ügyészség az Európai Unió rendőri és igazságügyi missziójával (EULEX) együtt több mint száz tanút hallgatott ki az ügyben. A nyomozás eredményeit még nem közölték.