Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Közel jár Damaszkusz központjához az Iszlám Állam

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. szeptember 2. 8:37

Az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szervezet harcosai behatoltak a szíriai főváros, Damaszkusz déli Kadam nevű városrészébe, így mintegy öt kilométerre kerültek a főváros kormányerők uralta központjától – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns csoport vezetője szeptember 1-jén, kedden.

Rámi Abder-Rahmán, a londoni székhelyű szervezet igazgatója közölte, az IÁ fegyveresei hétfő este összecsaptak a déli városrészt uraló szíriai felkelőkkel. „Ennél közelebb Damaszkusz szívéhez még soha nem jutott az Iszlám Állam" – mondta.

Az OSDH közlését az IÁ-hoz közel álló Amak hírügynökség is megerősítette, kiegészítve azzal, hogy a dzsihadisták több épületet is elfoglaltak Kadamban, és megöltek tizenöt felkelőt.

A Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű kormányerők egyik katonai tisztviselője is megerősítette az összecsapásokról szóló híreket, és kijelentette, hogy „nagyon boldog, amiért egymással harcolnak". Hozzátette, felkészültek arra az esetre, ha az IÁ be akarna hatolni a rezsim ellenőrzése alatt lévő területekre.

A Damaszkusz központját és északi részeit irányító kormányerők tavaly tűzszünetet kötöttek a déli városrészt uraló felkelőkkel.

Az IÁ erőit tavaly üldözték ki a damaszkuszi Kelet-Gúta külvárosból szíriai ellenzéki milíciák, ami után a dzsihadisták a déli el-Hadzsar kerületben alakították ki támaszpontjukat a főváros elleni műveleteikhez. Kelet-Gúta ellen – az IÁ kiűzése óta is – folyamatosan légitámadásokat hajt végre a szíriai kormány.

Beszámolók szerint a légicsapásoknak gyakran vannak civil áldozatai.

Szíriában több mint 240 ezer ember halt meg a 2011-es arab tavasz nyomán polgárháborúvá fajult konfliktus kitörése óta. A kormányerők, különböző ellenzéki fegyveres csoportok, a kalifátust Szíria és Irak jelentős területein kikiáltó IÁ és más terrorista csoportok küzdenek egymással az ország irányításáért.