Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Közös érdek

Szöveg: Trautmann Balázs |  2014. augusztus 11. 7:28

A műveleti területeken nemcsak a szövetséges katonáknak, hanem információs rendszereiknek is „szót kell érteniük egymással”. Erről gondoskodik az évente megrendezett NATO CWIX gyakorlat.

1595976926

A NATO Összhaderőnemi Kiképző Központja (NATO Joint Force Training Centre) adott helyet a CWIX (Coalition Warrior Interoperability Exploration, Experimentation and Examination Exercise) gyakorlatnak Lengyelországban, Bydgoszcz városában. Itt találkoztak a részt vevő nemzetek katonái, szakértői és informatikai rendszerei. A rendezvényen tizenkilenc országból több száz mérnök, technikus és operátor dolgozott együtt június 2–19. között. Nem hiányozhatott Magyarország sem, hiszen a NATO egyik legnagyobb, az interoperabilitást (azaz az egyes tagországok informatikai rendszerei közötti együttműködést) tesztelő gyakorlata a Magyar Honvédség számára is fontos.

A húszesztendős múltra visszatekintő gyakorlatot Orbán Gellért őrnagy, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár MH Híradó és Informatikai Rendszerfőközpont Informatikai Főközpontjának részlegvezetője is különlegesnek tartja, hiszen itt alkalom nyílik számtalan speciális katonai és egyéb műveleti alkalmazás tesztelésére. Az informatika ma már az életünk megkerülhetetlen része, amelynek egyik legfontosabb alapkövetelménye a funkcionalitás mellett a rendszerek megfelelő védelme. Ezt felismerve, immáron harmadik esztendeje a kibervédelem a gyakorlat egyik kiemelt területe.

1595976927

Hogy miért fontos, miért mozgat meg ennyi embert egy informatikai gyakorlat? Egy hadműveleti területen végrehajtott többnemzeti műveletnél nagyon fontos, hogy a részt vevő tagországok által küldött alegységek, egységek képesek legyenek egymással kommunikálni. Például egy szárazföldi hadművelet végrehajtása során több különböző ország adott hadszíntéren szolgáló alakulatának tudnia kell egymásról: ki, mekkora erővel, éppen hol tartózkodik, merrefelé halad. Egyrészt össze kell tudniuk hangolni feladataik végrehajtását, másrészt el kell kerülni a saját erők véletlen megtámadását. A műveleti központban, a különböző harcálláspontokon szolgálatot teljesítő vezetőknek, döntéshozóknak pedig fontos lehet akár azt is tudni, hogy az egyes szövetséges csapatok települési helyein milyen logisztikai, egészségügyi támogatás érhető el, így például: mennyi élelmiszer, üzemanyag, kórházi szabad férőhely, milyen egészségügyi szolgáltatás biztosított. Mindezen információk birtokában a parancsnokok meghatározott feladataikat hatékonyabban és gyorsabban képesek végrehajtani.

A szövetséges erők közötti zökkenőmentes adatkommunikáció biztosítása miatt fontos minden ilyen jellegű interoperabilitási gyakorlat. Így, mielőtt a CWIX-en is szereplő rendszerek kikerülnének a műveleti területre, az esetleges hibák még a gyakorlatokon kiderülhetnek, s azok kijavítása után a hadszíntéren már csak olyan rendszer alkalmazható, amely megbízhatóan képes támogatni a katonai vezetést.

1595976927

Az 1994-ig visszavezethető gyakorlat 2009-ben kapta a CWIX elnevezést, amelyben az ’X’ karakter hivatott jelképezni a részt vevő rendszerek sokszínűségét, amely a kutatás (eXploration), a kísérletezés (eXperimentation), illetve a vizsgálat (eXamination) szavakat takarja, a gyakorlat (eXercise) mellett. A feladatok bővülését mutató gyakorlaton a már használt és a jövőben bevezetésre tervezett rendszereket, technológiákat és üzemeltetőik hozzáértését tesztelik működés közben, valós körülmények szimulálása mellett. Ezzel lehetőség nyílik a meglévő rendszerekhez fejlesztett új modulok, képességek kipróbálására; új fejlesztési lehetőségek, irányok keresésére. Mindezen túl, a tesztfeladatok végrehajtásával a rendszerek kezelését is gyakorolhatja a felhasználói állomány, hogy minél alaposabban képesek legyenek elsajátítani az egyes fogásokat. Ez utóbbi is igen hasznos, hiszen előfordulhat, hogy egy műveleti területen az adott alkalmazásnak csak egy bizonyos, szűkebb részét használja az operátor, ha csak arra van szüksége. Ellenben a CWIX-gyakorlaton más alkalmazásokkal, más szakemberekkel együttműködve, saját alkalmazásának sokkal szélesebb spektrumát képes kiaknázni, annak használatát begyakorolni.

A NATO-vezetésű gyakorlat tervezésénél a tagországok igényei, illetve a NATO-elvárások és -követelmények határozzák meg, hogy milyen fókuszterületeket jelölnek ki. A CWIX gerincét minden évben a négy állandó kijelölt témakör: a szárazföld, a légierő, a haditengerészet és az összhaderőnem csoportjai alkotják. Emellett minden évben meghatároznak olyan szakterületeket, amelyeket a kor változó igényei alapján jelölnek ki. Itt többek közt megemlíthetők például a felhőtechnológiai, a térinformatikai, a meteorológiai, a logisztikai és az egészségügyi rendszerek. Jól látható, hogy bár a fő hangsúlyt a vezetési és irányítási rendszerek kapják, de a gyakorlat spektruma ennél sokkal szélesebb.

1595976927

Mint szinte minden NATO-gyakorlatnál, itt is négy tervezőkonferencia előzi meg a rendezvényt. Akárcsak a többi informatikai gyakorlat esetében, itt is a HVK Híradó, Informatikai és Információvédelmi Csoportfőnökség szakmai iránymutatása alapján képviselik résztvevőink a Magyar Honvédség érdekeit. A konferenciák alatt megtervezik a gyakorlat végrehajtását, a használt informatikai hálózat felépítését. Így mire megérkezik egy-egy adott ország vagy résztvevő a CWIX-re, addigra gyakorlatilag a teljes hálózati alapstruktúra készen várja, nekik már csak saját rendszereik illesztéséről kell gondoskodniuk.

A háromhetes gyakorlat minden fő területének saját forgatókönyve van – ennek megvalósítása jelenti a gyakorlat fő vonalát. Ezen belül a különböző részterületeknek is vannak saját, előre meghatározott feladataik, amelyeket végrehajtanak a gyakorlaton. Így a szárazföldi vezetési és irányítási rendszerek, a légierő vagy éppen a logisztikai szakterület is saját forgatókönyve szerint teszteli, vizsgálja a rendszereket.

1595976927

A gyakorlat egyik fontos felügyeleti funkciót biztosító területe a tesztfelügyeleti és elemző munkacsoport (Analysis Working Group): itt kísérik figyelemmel a tesztek során esetlegesen jelentkező interoperabilitási problémákat, vizsgálva a különböző megoldási lehetőségeket. A NATO CWIX egy portált üzemeltet a gyakorlat végrehajtása során, ahol minden egyes feladathoz vagy elrendelt vizsgálathoz készül egy tesztűrlap. Ezt az online nyomtatványt a tagországok szakértőiből összeállított csoport folyamatosan követi. A feladatok végrehajtása, a rendszerek együttműködésének vizsgálata során az eredményeket mindkét tesztelő fél ezen az űrlapon rögzíti. A teszteredményeket később felhasználják a problémákat feltáró és elemző jelentés elkészítéséhez. Ehhez persze minél pontosabb adatok kellenek, így elengedhetetlen a nyomtatványok pontos kitöltésének megkövetelése, a teszteredmények dokumentáltságának nyomon követése.

A Magyar Honvédség idén két fő területen képviseltette magát. Az egyik számunkra fontos terület az előbb említett tesztfelügyeleti és elemző munkacsoport, ahol a szárazföldi C2 (Command & Control, vezetési és irányítási) rendszereket felügyelő munkacsoportban ketten képviselték hazánkat az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár és az MH Bakony Harckiképző Központ állományából.

1595976927

A másik kiemelt terület a kibervédelem (Cyber Focus Area), amelynek hazánk 2012 óta aktív résztvevője. Idén – immár második alkalommal – az osztrák kollégákkal szoros együttműködésben egy szövetséges hálózat, szcenárió-alapú, szimulált hadműveleti környezetében a hálózat elleni kibertámadás esetén szükséges védelmi feladatokat az osztrák–magyar kibervédelmi parancsnokság (Cyber Component Command) szerepkörében hajtottuk végre, sok más részt vevő országgal együtt. A gyakorlaton a Magyar Honvédség eszközeivel vettünk részt, amelyeket jellemzően itthon is használunk. Ezáltal a kint szerzett tapasztalatokat felhasználva a hazai rendszerek hatékonysága is növelhető.

„A közös munka során a felek láthatják lehetőségeiket és képességeiket, így tudjuk egymás tudását kiegészíteni és fejleszteni. A gyakorlaton is kitűnt, hogy a képességek megteremtésének, működtetésének meghatározó eleme a képzett állomány" – hangsúlyozta Orbán Gellért őrnagy. „Mindkét területen odafigyelünk rá, hogy a gyakorlaton a legrátermettebb katonatársaink képviseljék hazánkat, akik itthon is hasonló szakterületen teljesítik feladataikat. Ennek eredményeként szakmailag komoly elismerésben részesültünk eddig minden egyes CWIX-gyakorlaton, s jó hírünket továbbra is célunk megtartani."

1595976928

Fotó: Rácz Tünde és Orbán Gellért őrnagy

Forrás: Magyar Honvéd 2014. augusztus