Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Közös katonai erőt terveznek felállítani az Arab Liga országai

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. március 27. 21:19

Közös katonai erő felállításának előkészítésében egyeztek meg az Arab Liga tagállamainak külügyminiszterei március 26-án, csütörtökön Egyiptomban – jelentette a helyi média, nem sokkal azt követően, hogy több arab ország katonai beavatkozást indított Jemenben a lázadók előrenyomulásának megtörésére.

Az egyiptomi kezdeményezésre született tervezet szerint egy olyan gyors reagálású haderőt hoznak létre, amely az arab országokat érő biztonsági fenyegetésekre tudna minél hamarabb választ adni. A testület főtitkára Nabíl el-Arabi Számeh Sukri egyiptomi külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy egy elvi megállapodásról van szó, amelynek technikai részleteit ezután kell majd kidolgozni.

A tárcavezetők arra kérték Arabit, hogy lépjen kapcsolatba az egyes arab hadseregek parancsnokaival, és velük koordinálva tegye lehetővé a terv mielőbbi megvalósulását. A végső döntést várhatóan a hét végén fogadhatják el az Arab Liga államfőinek tanácskozásán. A tájékoztatás szerint a közös katonai erőt egy hónapon belül létrehoznák.

Az Arab Liga tagállamai már 1950-ben közös védelmi szerződést írtak alá, így akarva egyesíteni erőiket a két évvel azelőtt megalakult Izraellel szemben. Valódi átfogó hadtest azonban nem jött létre, az említett szerződésen alapuló együttműködés utoljára az Izrael ellen indított 1973-as háború alatt valósult meg. A főtitkár csütörtöki szavai szerint a haderő tényleges megalakulása „megkoronázná az Arab Liga megalapításának idei, 70. évfordulóját".

A terv kivitelezésében kételkedő szakértők egyebek mellett arra emlékeztetnek, hogy Egyiptom és az öböl menti országok legfontosabb nyugati partnere, Washington valószínűleg nem nézné jó szemmel egy ilyen haderő létrejöttét, mert az potenciális veszélyt jelenthet Izraelre nézve.

Bár a jemeni események fényében az egyiptomi kezdeményezés időszerűnek tűnik, a megállapodás aláírói hangoztatták, hogy az a szaúdi vezetésű hadjárattól függetlenül született meg.

A jemeni síita húszi felkelők vezetője ugyanakkor elítélte a nemzetközi koalíció szerinte „bűnös, igazságtalan és igazolhatatlan" légicsapásait.

„A jemeni emberek most még eltökéltebbek abban, hogy megvédjék magukat, a szabadságukat és a méltóságukat" – jelentette ki Abdel-Malek al-Húszi a felkelők birtokában lévő al-Maszíra televíziós csatorna adásában. Szavai szerint a jemeni nép nem fogja válasz nélkül hagyni az „agressziót".

A húszikat támogató Irán mellett az ugyancsak síita többségű Irak külügyminisztere is elítélte az akciót, csakúgy mint Teherán másik regionális szövetségese, Damaszkusz.

A szaúdi hadsereg szóvivője ugyanakkor sikeresnek nevezte a légicsapásokat, amelyeket elmondása szerint azután indították meg, hogy az általa terroristáknak nevezett húszi lázadók egy hadteste megközelítette a monarchia déli határát. Elmondta, hogy a hadjárat egészen addig folytatódni fog, amíg el nem érik a céljaikat. Recep Tayyip Erdogan török elnök pedig arra szólította fel Iránt, hogy vonják vissza erőiket Jemenből.