Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lavrov és Kerry szerint mielőbb tűzszünet kell

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. július 28. 20:55

Szergej Lavrov orosz és John Kerry amerikai külügyminiszter egyaránt fontosnak tartja, hogy Kelet-Ukrajnában mielőbb tűzszünetet kössenek – hangsúlyozta az orosz külügyminisztérium, miután a két politikus július 27-én, vasárnap telefonon beszélt egymással a válságról.

Az orosz külügyminisztérium közleménye „belső konfliktusként" említette a válságot, annak ellenére, hogy Washington és a Nyugat azzal vádolja Moszkvát, hogy támogatja az ukrán katonák ellen harcoló szeparatistákat a volt szovjet köztársaság keleti határvidékén. Moszkva tagadja a beavatkozást.

Lavrov közölte, hogy Oroszország meghívta az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőit az ukrán határ mellékére két orosz határőr posztra, és várja az érkezésüket. Kérte Kerryt, utasítsa a beosztottait, hogy ne akadályozzák az EBESZ munkáját – jelentette az orosz hírügynökség.

A két külügyminiszter egyetértett abban, hogy a belpolitikai konfliktus megoldásának megközelítésében jelentkező nézetkülönbségek ellenére fontos, hogy haladéktalanul tűzszünetet érjenek el, és tárgyalások kezdődjenek a szembenálló felek között azon megállapodásoknak megfelelően, amelyeket Oroszország, az Egyesült Államok, az Európai Unió és Ukrajna az április 17-i genfi nyilatkozatban rögzített.

A genfi megállapodásban az aláírók felszólították a konfliktusban érintett feleket, hogy mondjanak le az erőszakról, a megfélemlítésről és a provokációkról. Követelték az illegális fegyveres csoportok lefegyverzését és a megszállt épületek kiürítését. Megállapodtak abban is, hogy az EBESZ megfigyelői missziójának támogatnia kell az ukrán hatóságokat a genfi megállapodás megvalósításában, és ebben vezető szerepet kell vállalnia.

Az Egyesült Államok, az EU és Oroszország kötelezettséget vállalt arra, hogy megfigyelők kiküldésével segíti a missziót.