Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lavrov szerint a vegyi fegyverek biztonságban vannak

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. december 23. 16:27

Az orosz külügyminiszter szerint egyelőre a damaszkuszi kormányerők ellenőrzése alatt vannak a szíriai vegyi fegyverek, egy vagy két helyen tárolják őket, míg korábban az ország több raktárában voltak.

Szergej Lavrov szerint az orosz hírszerzés a vegyi fegyverekkel kapcsolatos minden információt ellenőriz, és eddigi értesülései egybecsengenek a nyugati információkkal. Az orosz külügyminiszter brüsszeli tárgyalásait követően, úton hazafelé, a repülőgépen mondta ezt újságíróknak.

Lavrov kifogásolta, hogy az amerikaiak a szíriai ellenzéket, illetve annak fegyveres harcát támogatják, miközben maguk is elismerik, hogy a legnagyobb veszélyt az jelentené, ha a vegyi fegyverek az ellenzék birtokába kerülnének, amelyek között vannak terroristáknak tartott szervezetek is. Így megtörténhet az, amitől leginkább tartanak, ezért az orosz tárcavezető szerint a Nyugatnak el kellene döntenie, hogy mi a fontosabb számára.

Szergej Lavrov szerint a nyugati országok nem akarnak mindenképpen beavatkozni Szíriában. Úgy fogalmazott: olyan érzése van, mintha ez nem lenne ínyükre.

A külügyminiszter kulisszatitkokat is elárult, mondván, néha olybá tűnik, hogy a nyugatiak szinte imádkoznak azért, hogy Oroszország és Kína továbbra is akadályozza a külső beavatkozásra vonatkozó szankciók elfogadását.

„Mihelyt lesz szankció, cselekedniük kell, de ott senki sem hajlandó cselekedni. Legalábbis most nem, ez az érzésem" – mondta Lavrov. Hozzátette, hogy a nyugatiak mintha elveszítenék a befolyásukat a szíriai forradalmi koalícióra, amelynek a legfőbb célkitűzése – azaz az Aszad-rezsim megbuktatása párbeszéd mellőzésével, katonai úton, illetve a hatalmi intézményrendszer lebontása – szöges ellentétben áll szerinte a genfi konvenciókkal.