Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lavrov szerint nem létezik a szír ellenzék

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. október 6. 13:45

Fantom képződménynek nevezte október 5-én, hétfőn a Bassár el-Aszad szíriai elnök ellen harcoló Szabad Szíriai Hadsereg fegyveres csoportot Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, és arra kérte az Egyesült Államokat, hogy tisztázza, miféle szervezet ez, és hol tevékenykedik.

„Nehéz kérkedni a mérsékelt ellenzék valamifajta sikereivel, senki se tud semmit róluk, de tulajdonképpen a mérsékelt ellenzékről különösképpen senki nem is hallott. Beszéltek a Szabad Szíriai Hadseregről, de ez mára egy fantom képződmény. Legalábbis arra kértem John Kerry amerikai külügyminisztert, küldjenek nekünk információkat arról, hogy hol van ez a hadsereg, és ki irányítja" – mondta Lavrov. Hozzátette, Moszkva kész lesz felvenni a kapcsolatot vele, amennyiben kiderülne, hogy ez mindmáig a szíriai hazafias ellenzék működőképes, szíriaiakból álló fegyveres csoportja.

A nyugati hírforrásokban mérsékeltnek beállított, a nyugati államok által is támogatott ellenzéki erőként ismert SZSZH jelenleg egy olyan ernyőszervezet, amely több felkelőcsoport törékeny szövetségéből áll, de központi irányítással nem rendelkezik. A Nyugat, Rijád és Ankara is azzal vádolta az elmúlt napokban Moszkvát, hogy elsősorban nem az Iszlám Állam dzsihadista szervezet állásaira mért légicsapásokat, hanem olyan területekre, ahol az SZSZH vagy a hozzá kötődő ellenzéki fegyveres csoportok tevékenykednek.

„Egyelőre senki se mondta meg, hogyan és hol működik a Szabad Szíriai Hadsereg, vagy hol és hogyan működnek a mérsékelt ellenzék más csapatai" – mondta Lavrov. Cáfolta azt, hogy a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű hadsereg nem harcol az Iszlám Állam dzsihadista szervezet ellen.

„Az amerikaiak egy időben azt mondták, hogy az IÁ állásaira fognak csapásokat mérni, és figyelmeztették a szíriai kormányt, hogy a szíriai hadsereg ne húzzon hasznot a csapásokból, és ne foglalja el azokat az állásokat, amelyeket elméletileg a terroristáknak el kellene hagyniuk az amerikai támadások után" – mondta Lavrov. Hozzátette, hogy ebből kifolyólag ésszerűtlen azzal vádolni a szíriai hadsereget, hogy nem harcol a terroristák ellen.

Az orosz külügyminiszter megismételte, hogy a szíriai kormányhadsereg az egyetlen olyan fegyveres erő, amely képes felvenni a harcot az IÁ-val.

Lavrov ismételten arra figyelmeztetett, hogy a damaszkuszi hatalom megdöntése a nemzetközi jognak és annak az ENSZ BT-határozatnak a legdurvább megsértése lenne, amely jóváhagyta a 2010. június 30-i genfi nyilatkozatot, és amely a szíriai válság kizárólag békés, politikai-diplomáciai rendezését irányozta elő.