Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lefejezhették a túszt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. március 20. 20:44

Kivégzett egy francia túszt az al-Kaida terrorhálózat észak-afrikai szárnya, bosszúból Franciaország mali katonai beavatkozásáért – ezt jelentette március 19-én az ANI mauritániai hírügynökség a terrorszervezet egyik parancsnokára hivatkozva.

A hírügynökség már egy ideje kapcsolatban áll iszlám szélsőségesekkel. Állítása szerint ezúttal az Iszlám Magreb al-Kaidája szervezet parancsnoka közölte telefonon, hogy március 10-én lefejezték egyik túszukat, Philippe Verdont.

Verdon egyike volt annak a két franciának, akiket a Mali északi részén lévő Hombori városban raboltak el 2011 novemberében.

A francia külügyminisztérium egyelőre nem erősítette meg a férfi meggyilkolását, de nem is cáfolta. A két francián kívül tizennégy másikat tartanak fogva Nyugat-Afrikában, köztük hetet a Száhel-övezetben.