Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Legalább tizenöt halott Hilmendben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. március 21. 13:41

Tizenöt ember halt meg Afganisztán déli részén, amikor összecsapás tört ki koránégetés miatt. Állítólag egy helyi rendőr gyújtott fel egy példányt.

A dél-afganisztáni Hilmend tartomány rendőrparancsnoka március 20-án, szerdán elmondta: a Musza Kala-i körzet egyik rendőrét őrizetbe vették azzal a gyanúval, hogy ő égette el a Korán egyik példányát. Az eset miatt tüntetők, köztük tálib lázadók rálőttek a rendőrökre – közölte.

A tiltakozók szerint az összecsapásban 15 ember meghalt, több mint húszan megsebesültek.

Egyelőre nem tudni, ki nyitott tüzet. Az iszlamista tálib mozgalom képviselői még nem nyilatkoztak az ügyről.

CímkékAfganisztán