Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tanfolyami kibocsátó

Szöveg: Duruczné Téglás Dóra főhadnagy |  2013. március 21. 12:27

Ünnepélyes keretek között vette át az MH Altiszti Akadémia altiszti alaptanfolyamának záróvizsgáját sikeresen teljesítő 62 tisztes a kurzusvégzettséget igazoló okmányt március 14-én.

Horváth Gábor dandártábornok, az MH Altiszti Akadémia parancsnoka beszédében méltatta
a tanfolyamra beiskolázott katonák tanulmányi hozzáállását, valamint a vizsgára való
felkészülésük magas szintjét. A tanulmányi követelmények kiváló teljesítéséért és kiemelkedő
hozzáállásukért négyen akadémiaparancsnoki elismerést kaptak.

1595951146

A kurzus sikeres befejezése csak egy újabb mérföldkő az állomány számára, melynek tagjai
közül sokan a következő héten már lövész-, felderítő és műszaki altiszti szaktanfolyamokon
vesznek részt, amelyek befejezése után – a később induló többi fegyvernemi altiszti
szaktanfolyamon részt vevő altisztjelölttel együtt – július végén, Székesfehérváron teszik le az
altiszti esküt.

A parancsnok köszönetét fejezte ki a Kinizsi Pál Altiszti Oktatási Osztály oktatói
állományának a kiemelkedő oktatási tevékenységért, amelyet az utóbbi hónapokban az altiszti
alaptanfolyam hallgatóinak képzése érdekében végeztek.