Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Légicsapás ért egy tábori kórházat Tripoli mellett

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2019. július 30. 8:37

Négy orvos és egy szanitéc meghalt, és legalább nyolc egészségügyi dolgozó megsebesült egy tábori kórház elleni légicsapásban a líbiai főváros, Tripoli közelében – közölte július 28-án, vasárnap a nemzetközileg elismert líbiai egységkormány.

A légcsapás a Tripolit és a fővárosi repteret összekötő út mentén létesített tábori kórházat érte szombat este, de csak most adott róla hírt a kormányt, és közleményében a Halífa Haftár vezette Líbiai Nemzeti Hadsereget tette felelőssé a támadásért.

Haftar április 4-én indította meg csapatait az egységkormány ellenőrzése alatt álló Tripoli elfoglalására. Döntését azzal indokolta, hogy meg kell tisztítani az országot az egységkormány által szerinte hallgatólagosan támogatott terroristáktól és zsoldosoktól. Ellenfelei szerint azonban a tábornok valódi célja az egész országra kiterjedő katonai diktatúra bevezetése.

Az észak-afrikai ország Moammer Kadhafi néhai vezető 2011-es megbuktatása és meggyilkolása után káoszba süllyedt, és az ország területének jelentős részét egymással vetélkedő milíciák igyekeznek minél nagyobb arányban ellenőrzésük alá vonni. Haftar elutasítja az ENSZ támogatását élvező egységkormányt, amely a nyugat-líbiai fővárosban, Tripoliban székel, így az ország gyakorlatilag két részre szakadt. A Haftarhoz hű erők az ország körülbelül 60 százalékát tartják ellenőrzésük alatt.