Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Légicsapások Szíriában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2020. június 8. 18:14

Azonosítatlan repülőgépek légicsapásokat mértek Irán-barát milicisták kelet-szíriai hadállásai ellen, és legalább 12 fegyveres halálát okozták – közölte június 7-én, vasárnap egy háborús megfigyelést végző civilszervezet.

A feltehetőleg izraeli gépek a Deir ez-Zór tartománybeli Mizila támaszpontra mértek csapásokat, és iraki, valamint afgán nemzetiségű milicisták halálát okozták, illetve tönkretettek több gépjárművet – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű szervezet, amelynek székhelye Nagy-Britanniában van.

A szíriai kormány egyelőre nem szólt az esetről. Irán Bassár el-Aszad szíriai elnök fő szövetségese a 2011 óta tartó háborúban.

A SANA szíriai állami hírügynökség csütörtökön közölte, hogy izraeli harci repülőgépek a libanoni légtéren átrepülve csapásokat mértek katonai célpontokra az északnyugati Hama tartományban. A SANA tájékoztatása szerint csak anyagi károk keletkeztek, de az OSDH legalább kilenc halálos áldozatról számolt be akkor.

Izrael az utóbbi két hónapban megsokszorozta légitámadásainak számát az iráni erők szíriai létesítményei ellen, de – mint korábban is – szinte soha nem kommentálja a légicsapásokról szóló értesüléseket. A Reuters hírügynökség hírszerzői forrásra hivatkozva úgy tudja, Izrael addig akar gyakrabban végrehajtani támadást a térségben, amíg a nemzetközi közösség figyelmét a koronavírus-járvány köti le. Május elején legalább tizennégy iráni katona, illetve velük szövetséges milicista vesztette életét Deir-ez-Zór területén.