„Cum Deo pro Patria et Libertate” (5. rész)

Jean Louis Rabutin a császári csapatok élén szeptember 13-án érkezett meg Kővárhoz. A vár környékét ellenőrzésük alatt tartó kuruc csapatokat szétkergette és felmentette az erődítményt, mely már a megadás szélére sodródott. Rabutin Kővárban vette hírét, hogy Rákóczi egyik serege a Fekete-Völgy irányából betört Erdély területére és Brádnál egy ütközetben legyőzték a völgyet védő császári erőket. Rabutin a támadás hírére Kővár védelmét 170 fővel megerősítve visszavonult Kolozsvárra. A visszavonuló császári sereget – Rákóczi utasítására – Ilosvay Imre vezetésével egy 2000 főt számláló kuruc lovasság követte. Szeptember 20-án, össze is csaptak a császári csapatok 500 fős utóvédjével Szentbenedeknél. Az ütközet során a kurucok teljesen felőrölték és a Szamosba nyomták az ellenséges erőket.

Rákóczi – többirányú hadműveletei mellett – nem adta fel Szatmár ostromát és seregeivel újra az erődítmény felé vette az irányt. Szeptember 17-én a fősereg már ismét Szatmár közelében állomásozott, teljesen elvágva a várat az utánpótlási vonalaitól. A várat védő Glöckelsberg parancsnok a közeledő és a környéket újra lezáró kuruc seregek hírére újabb sáncokat emelt és próbálta a védvonalait szélesíteni. A vár elleni nagy rohamot Rákóczi szeptember 29-ére időzítette. A kurucok 40 zászlóaljnyi gyalogsággal és 20 zászlóaljnyi lovassággal indították meg a támadást, melynek során a védőket elsöpörték és a várat körülvevő várost elfoglalták. A császári csapatok ágyúikat sem tudták teljes számban a várba menekíteni, így a kurucuk 3 ostromra alkalmas ágyút is zsákmányoltak. A városban és a várban szolgáló magyarok, a kurucok rohamát kihasználva kiszöktek és csatlakoztak a felkelőkhöz.

Rákóczi a sikeres első roham után a vár feladására szólította fel Glöckelsberget, aki felszólításnak nem tett eleget és a küldöttséget elzavarta. Október 6-án, éjjel a felkelők a városból és a Szamos holtága felől is támadást indítottak. Az egész éjszakán át tartó harcokban közel 300 főt veszítettek, és reggelre felhagytak az ostrommal.

A Tiszántúl nyugati területein zajló kuruc hadműveletek mindeközben jelentős sikerekhez vezettek. Szeptember 21-én a felkelők elfoglalták Szolnok várát. A Deák Ferenc, Borbély Balázs és Szőcs János ezredesek által vezetett seregek komoly hadizsákmányra is szert tettek: 14 ágyút és 100 lőfegyvert szereztek. Szolnok várát egy 700 fős hajdú erőkből álló őrséggel erősítették meg, Ónodi Császár István parancsnoksága alatt. A szolnoki erődítmény megsegítésére küldött 3000 főt számláló, rácokból álló császári sereget Kecskemét mellett legyőzték. Ezzel a győzelemmel a felkelők a Duna-Tisza közét is ellenőrzésük alá vonták és a térség központjának számító Kecskemét városa is Rákóczi mellé állt.

Rákóczi és főtisztjei az Alföldön elért sikerek után a Felvidék elfoglalása mellett döntöttek. Kuruc csapatok már augusztus végétől portyáztak a Tisza jobb partján, de nagyobb erőkkel még nem vonultak fel a területen. Rákóczi ezért Bercsényit és seregeit küldte előre, akik Tokaj környékén vertek tábort. A fővezér Szatmár ostromát Sennyey Istvánra bízta, míg ő 2000 fős lovassága és ugyanennyi főt számláló gyalogsága élén megindult a Felvidék felé és október 14-én, Tiszalucnál kelt át a Tiszán, hogy csatlakozzon a Tokajnál táborozó kuruc csapatokhoz. Rákóczi ezzel a csapatmozgással előkészítette a szabadságharc következő fejezetét, a Felvidéki hadjáratot.